Index Vakbarát Hírportál

Második világháborús légibombát találtak Komáromban

2023. március 30., csütörtök 12:50

Közműépítés közben találtak bombát Komáromban csütörtök délben, a hatástalanítás idejére kétszáz méter sugarú körben lezárják a területet. A környéken 21 családi házat ürítettek ki.

Komáromban, a Dózsa György úton közműépítés során bukkantak a robbanótestre. A tűzszerész járőrparancsnok megállapította, hogy második világháborús, éles gyújtószerkezetű légibomba került elő – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Gajdos Milán elmondta, ahhoz, hogy a robbanótestet elszállíthassák, a helyszínen hatástalanítani kell. Ennek idejére a rendőrök mintegy kétszáz méter sugarú körben lezárják a területet, az intézkedés miatt 21 családi házat kell kiüríteni.

Nemrég egy üdülővárosban robbantottak

A népszerű horvátországi üdülőváros, Rijeka kikötőjében robbantottak egy második világháborús bombát március 20-án. A veszélyes háborús eszközt a helyi sajtó szerint hajóval a tengerre vitték, ahol felrobbantották.

A közösségi médiában megjelent videókban jól látható, ahogy egy óriási vízoszlop szökött az ég felé a robbanás pillanatában. A horvát belügyminisztérium videóban mutatta be, ahogy a víz több száz méter magasra lövellt a levegőben.

Rovatok