Index Vakbarát Hírportál

Húsz család kerülhet az utcára Budapesten

2023. március 31., péntek 06:11

Csaknem 15 év működés után bezár a Családok Átmeneti Otthona – jelentette be közösségi oldalán a Menedékház Alapítvány. Bejegyzésükben azt írják, hónapok óta minden napjuk a túlélésről és a bizonytalanságról szólt, és végül a krízis túlnőtt rajtuk.

Mint írták, az egekbe szökő gázárak miatt hatalmas bajba kerültek, „akkorába, amin sajnos mindig lelkes és nagylelkű támogatóik serege sem tudott volna segíteni”.

Megpróbáltunk mindent, minden ajtón bekopogtunk, ahol kellett, dörömböltünk, de az elmúlt hetekben be kellett látnunk, hogy ehhez kevesek leszünk, ez a krízis túlnő rajtunk, így az alapítvány kuratóriuma nehéz szívvel meghozta azt a szomorú döntést, mely szerint a Családok Átmeneti Otthona 2023. június 15. napjával befejezi közel 15 éves működését

– olvasható a bejegyzésben.

Már jó ideje baj van

Hozzátették: nagyon szomorúnak találják, hogy éppen azt a szolgáltatást kellett befejezniük, ahol folyamatos várólisták vannak, és amelyre a legnagyobb és folyamatos szükség mutatkozik.

A Családok Átmeneti Otthonában a leginkább rászoruló, szinte nincstelen családokat látják el, és jelenleg 20 család él ott. Ez a fővárosi ellátás több mint 10 százalékát jelenti, de jelenleg azt sem tudják, hogy hol és hogyan fogják tudni elhelyezni ezeket a családokat.

Bejegyzésükben arról is írnak, hogy már 2022 szeptembere óta bajban vannak, de egyedül a Fővárosi Önkormányzat segített nekik, és a telet nekik köszönhetően tudták átvészelni. A XI. kerületi Önkormányzat ugyan reagált a levelükre, de érdemi segítséget nem nyújtott, míg a Szociális és Családügyekért Felelős Államtitkárságtól még csak válaszra sem méltatták őket az elmúlt több mint fél évben – tették hozzá.

Megszakad a szívünk azokért a családokért, akik ezzel elveszítik átmeneti otthonuk, azokért a kollégákért, akik elhivatottságuk és szakmai tudások áldozták fel ezen családok megmentésének oltárán. De sajnos eljött az a pillanat, amikor felelősségünk teljes tudatában nem tehetünk mást, mint hogy visszaadjuk a ránk bízott feladatot, ugyanis erőnk, erőforrásaink és lehetőségeink végére értünk

– írták.

Megjegyezték, hogy a hajléktalanokat ellátó intézmény finanszírozását egyelőre meg tudják oldani, de ott is „nagyon szorul a hurok a nyakuk körül”. Néhány helyről még várják a visszajelzést és a támogatást, és ha azt megkapják, akkor lehetséges, hogy nem kell nyáron bezárniuk az intézményt.

Rovatok