Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktort feljelentik rémhírterjesztésért

2023. március 31., péntek 15:19

A Párbeszéd – Zöldek feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és „fideszes társait” rémhírterjesztésért – közölte Szabó Tímea, az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken egy sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel adott interjút a Kossuth rádiónak, amiről ebben a cikkünkben számoltunk be. Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök ebben a műsorban terjesztett rémhírt. 

Szabó Tímea a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a kormányfő a műsorban azt mondta: a baloldal továbbra is háborúpárti. Az képviselő ezt az állítást „szemenszedett hazugságnak” nevezte, és kiemelte, hogy a Büntető törvénykönyv szerint

aki veszélyhelyzet idején nagy nyilvánosság előtt valótlan tényt állít vagy híresztel, nyugtalanságot és zavart keltve az emberek körében, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Párbeszéd úgy gondolja, hogy a miniszterelnök és „fideszes társai” is kimerítették ezt a tényállást, hiszen valótlanul állítják és terjesztik nagy nyilvánosság előtt, hogy az ellenzék, többek között a Párbeszéd is háborúpárti – mondta Szabó Tímea, hozzátéve: pártjának nem maradt más választása, mint hogy feljelentést tesz.

„Ilyen nyugtalan helyzetben, amikor valóban háború zajlik a szomszédunkban, akkor ilyen felelőtlenül, ilyen aljas politikai célokat elkövetve egy miniszterelnök nem viselkedhet” – fogalmazott Szabó Tímea, majd arra szólította fel Orbán Viktort, hogy „fejezze be az álhírek terjesztését”.

Stratégiai nyugalom

Mindeközben Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke kijelentette: azt javasolják Orbán Viktornak, „amit ő ajánlgatott mindenkinek egy évvel ezelőtt: stratégiai nyugalmat”.

Amikor a Fidesz »álbékepárti« határozati javaslatában olyan mondatok szerepelnek, hogy a világ lassan belesodródik egy új világháborúba, az biztos, hogy ebben az egyébként is feszült nemzetközi helyzetben csak olajat önt a tűzre

– vélekedett.

Leszögezte, hogy az Ukrajna melletti kiállás sem Magyarországot, sem más országokat, sem az EU, sem a NATO tagjait nem fenyegeti azzal, hogy belesodródnának a háborúba. Attól viszont lehet félni, hogy Magyarországon nyugtalanul alszanak és kelnek az emberek, mert az egész életükre árnyat vet a háború eszkalációjáról szóló „fideszes rémítgetés” – tette hozzá Tordai Bence.

Végül azt is közölte, a Párbeszéd pacifista, ahogy minden zöldpárt, mert a zöldmozgalom is tulajdonképpen a békemozgalomból nőtt ki.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, mielőtt interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2023. március 31-én. Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok