Index Vakbarát Hírportál

Elment, meglőtte, hazavitte, megsütötte és mind megette.

2023. március 31., péntek 15:55

Orvvadászat és lopás bűntette miatt indult eljárás azzal a férfival szemben, aki számszeríjjal illegálisan vadászott gímszarvasokra. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki a férfira, számszeríját kobozza el, valamint a vadásztársaságnak okozott kárt térítse meg.

A Tatai Járási Ügyészség vádirata szerint egy vadászati jogosultsággal nem rendelkező férfi 2022. január elején számszeríjával lelőtt egy 500 ezer forint értékű gímszarvast Szomódon, amelyet a lakóhelyén feldolgozott, majd el is fogyasztott.

Ezt követően a férfi 2022. január 9-én éjjel ugyanazzal a számszeríjjal Szomódon lelőtt két, egyenként szintén 500 ezer forint értékű vemhes gímszarvast, amelyek közül az egyik elszaladt, a másikat viszont kizsigerelte és hazavitte a lakására, hogy feldolgozza. A nyomozó hatóság a szarvas tetemét lefoglalta.

A tájékoztatás szerint a helyszínről elmenekült állat is elpusztult.

Az ügyészség kiemelte:

a lelőtt szarvasok összértéke másfél millió forint.

Az elkövető kifejezetten a szarvasok lelövésére vásárolta a számszeríjat, amely tiltott vadászati eszköznek minősül.

Az ügyészség indítványozta, hogy a Tatai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a férfira, a lefoglalt számszeríjat kobozza el, valamint a sértett vadásztársaságnak okozott kárt térítse meg.

Rovatok