Index Vakbarát Hírportál

Riasztást és figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt

2023. április 1., szombat 17:01

Szombaton elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati részein, valamint az északkeleti harmadban, vasárnap főleg a Dunától keletre lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához.

Szombaton a változóan felhős-napos időben több helyen alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. A nyugati-északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések – írja az Időkép.

Délután a csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között alakulhat.

Vasárnap a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé fordulhat elő eső, zápor, helyenként zivatar. Az északi-északnyugati szél feltámad, helyenként erős lökések kísérhetik. Napközben 11–18 fokot mutathatnak a hőmérők.

10 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki a Dunántúl nyugati és délnyugati, valamint az északkeleti részére is, és figyelmeztető előrejelzést adott ki 10 vármegyére. Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt

A szolgálat kiemeli, hogy az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, illetve jégeső is előfordulhat.

Nem ideális az időjárás vezetéshez

Szombaton több helyen alakulhat ki eső, zápor, zivatar, az érintett tájakon vizes, csúszós utakra kell számítani, az intenzívebb gócokban hirtelen romolhatnak a látási viszonyok.

Élénk, erős lesz a nyugatira, északnyugatira forduló szél, zivatarok környezetében előfordulhatnak viharos széllökések, így jelentősebb mértékben csökkenhet a járművek menetstabilitása.

Rovatok