Index Vakbarát Hírportál

Leszakadt egy gyaloghíd Békés vármegyében

2023. április 2., vasárnap 20:12

A napokban leszakadt a dobozi Varga-Hosszai-főcsatornán (Holt-Fekete-Körös) átívelő híd, a kastélypark Kossuth téri bejáratánál található gyalogátkelő.

Köves Mihály, Doboz polgármestere a Behír portál megkeresésére elmondta: 2005-től használják a hidat. Mint kiderült, a fából készült hidat megtámadta egy gombafaj még évekkel ezelőtt, emiatt korhadásnak indult a híd szerkezete, aminek következtében körülbelül három éve elkezdett süllyedni. 

Az önkormányzat 2021-ben a Magyar Falu Programban pályázott egy új híd felépítésére, amely szakértő szerint 20 millió forintba került volna. A pályázatot amiatt utasították el, hogy a híd két partja önkormányzati, míg a víz állami tulajdonban van

– árulta el a polgármester.

Hozzátette: a TOP Plusz fejlesztések között erre is juthat forrás, a pályázatokat nyáron írják ki. Doboz a Békéscsabai járáshoz tartozik, így a járás egy külön rendszerben tudja a pályázatait benyújtani. Ezúttal a kastélypark korszerűsítése is szerepel majd a pályázati célok között – közölte a Behír szerint a polgármester, hozzátéve: 

A hidat természetesen hamarosan elbontjuk.

Rovatok