Index Vakbarát Hírportál

A vezetéstől eltiltva menekült autóval a rendőrök elől egy 25 éves férfi Budapesten

2023. április 3., hétfő 13:37

A vezetéstől eltiltva, még a tilos jelzést mutató fénysorompón is átszáguldva menekült a rendőrök elől egy budapesti férfi, akire korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság. A járőrök végül otthonából állították elő a 25 éves férfit.

A XVII. Kerületi Rendőrkapitányságon kellett volna jelentkeznie 2023. március 29-én egy férfinek, akinek az Egri Törvényszék korábban bűnügyi felügyeletét rendelte el. Mivel a meghatározott időben nem jelent meg a kapitányságon, a kerületi rendőrök először tartózkodási helyén ellenőrizték, de ott nem tartózkodott, ezért keresni kezdték – közölte honlapján a rendőrség.

A beszámoló szerint a rendőrök telefonon felvették vele a kapcsolatot: a férfi azt állította, hogy már a rendőrségre tart gyalogosan. Az őt kereső járőrök viszont egy autó volánja mögött figyeltek fel rá 12 óra körül, amint a Pesti útról a Ferihegyi útra hajtott fel. A gond az volt, hogy a nyilvántartás szerint a férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A járőrautó azonnal utánaindult, a rendőrök bekapcsolták a szirénát és a kék lámpát, valamint hangosbeszélővel próbálták megállásra bírni az autóst. A sofőr azonban az őt követő rendőrautó jelzéseit figyelmen kívül hagyva továbbhajtott, majd átszáguldott a rákosligeti vasúti átjárón, ahol a fénysorompó már tilos jelzést adott, és a félsorompó is kezdett lezáródni. A rendőrök a személyi biztonságot szem előtt tartva megálltak a vasúti átjáró előtt, a menekülő férfit pedig nem sokkal később közeli tartózkodási helyéről állították elő.

A 25 éves A. Valentint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt a XVII. Kerületi Rendőrkapitányságon őrizetbe vették, a bíróság pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el, ezúttal már elektronikus nyomkövető eszközt is viselnie kell. A száguldozása közben elkövetett közlekedési jogsértéseket a hatóság külön eljárásban vizsgálja – olvasható a közleményben.

Rovatok