Index Vakbarát Hírportál

Demeter Szilárd: Orbán Viktor három mondattal irányba állít

2023. április 6., csütörtök 18:00

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar könnyűzenéért felelős miniszteri biztos, Demeter Szilárd volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunk e heti adásában. A beszélgetésben szóba került többek között a Petőfi Zenei Tanács tagjai és feladata, hogy Demeter miért gyűlöli a színházat, és hogy kiket tekint nemzeti alkotóknak, valamint a Sziget Fesztivál megszüntetésének lehetősége is.

„Nem különböző gettók matematikai összege az, amit mi kultúrának hívunk, hanem egy eleven szövet, amiben benne élünk” – kezdte Demeter Szilárd arra a kérdésre válaszolva, hogy kell-e egy rendszer az alkotáshoz, illetve szükséges-e politika a kultúrába. Hozzátette: ha nem képesek száz évre előretekintve célul kitűzni, hogy megmaradjon az anyanyelvi kultúra a Kárpát-medencében, akkor az nem kultúrpolitika, hanem propaganda.

Folyamatosan szembesülök azzal, hogy Aczél Györgynek meg néha Erdős Péternek is titulálnak. Vannak ilyen típusú billogok rajtam, de ez csak azoknak a gondolkodásáról mond el bármit is, akik rám sütik, mivel ők fejben még abban a korszakban élnek, ők a sértődött alkotók

– mondta a műsorvezető azon felvetésére, hogy sokan a Kádár-rendszer kulturális irányítóihoz hasonlítják.

Demeter Szilárd arról is beszélt a Konkrétan Rónai Egonnal adásában, hogy a frissen megalakult Petőfi Zenei Tanács nem egy újkori sanzonbizottság, ezért nem is akarja a zenei közízlést formálni, csupán tanácsokat ad.

A Sziget Fesztivál megszüntetésével kapcsolatban tett korábbi kijelentéséről elmondta, hogy ez a realitásokkal való számvetés.

Amikor a Sziget már csak szórakoztatóipari termékké válik, és mi, magyarok csak kiszolgálószemélyzetként tudunk becsatlakozni, akkor érdemes lesz megfontolni, hogy tovább nem finanszírozzuk

– fogalmazott Demeter Szilárd.

Rónai Egon továbbá arról is beszélgetett Demeter Szilárddal, hogy:

A Konkrétan Rónai Egonnal első adásának vendége Hiller István volt, a műsort ide kattintva tudja megnézni. 

(Borítókép: Demeter Szilárd. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok