Lakástűzhöz idén az év első három hónapjában 2097 esetben riasztották a tűzoltókat, ezekben a tüzekben 27 ember vesztette életét, 176-an megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint az áldozatok átlagéletkora 67 év, ezért ennek a korosztálynak az otthonait különösen fontos füstérzékelőkkel felszerelni. A március végéig keletkezett lakástüzek csupán 6 helyszínén használtak füstérzékelőt – közölte.
A tüzek legtöbbje, 21 százaléka a kéményben keletkezett, 14 százaléka a konyhában, 10 százaléka a hálószobában, 7 százaléka a nappaliban. Jellemzően nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethetők vissza a tüzek keletkezési okai – jegyezte meg.
A szóvivő kiemelt néhány emlékezetes esetet is. Eszerint a legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett; a leghosszabb beavatkozás január 30-án történt, amikor
egy győri családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe.
Ennél az esetnél ketten vesztették életüket. Két áldozatot követelt február 19-én egy szigetszentmiklósi, március 12-én egy dabasi és március 17-én egy tatabányai lakástűz is – közölte. A tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására 87 esetben kellett tűzvizsgálati eljárást indítani, amelyek közül 39 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült.
Mukics Dániel a lakástüzek megelőzése érdekében azt javasolja, hogy
Külön kitért a szén-monoxid veszélyére. Ez a mérgező gáz akkor keletkezik, ha beltérben nyílt láng ég, és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha az ott tartózkodók néha kinyitják az ablakot – figyelmeztetett. Fontos, hogy állandó és automatikus szellőzés legyen a lakásokban, ezért az ablakokba légbevezetőt ajánlatos szerelni – tanácsolta.
Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. 82 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, közülük 3 ember meghalt – áll a közleményben.