Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar katona mindig vitézül helytáll

2023. április 7., péntek 20:27

A Magyar Honvédség 175 éve szolgálja a magyar emberek és Magyarország békéjét és biztonságát – írta a honvédelmi miniszter pénteken a közösségi oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejegyzésében azt írta: „Bármit hozott a történelem, katonáink mindig hősiesen helytálltak, amikor kellett, vérüket és életüket adták hazánkért”.

A feladat és a tét nem lett kisebb! Isten éltesse a Magyar Honvédséget, Isten áldja katonáinkat!

– fogalmazott a miniszter.

A honvédelmi miniszter a bejegyzéshez készített videóban arról beszélt: 1848. április 7-én Mészáros Lázár megalakította „egyik legnagyobb és legfontosabb nemzeti kincsünket”, a Magyar Honvédséget.

Az elmúlt 175 év viharos történelmében a magyar katona mindig vitézül helytállt. Erre a hagyományra építjük a jövőt is, ez a hagyomány fogja azt az erőt és hátteret adni, amelyen egy modern, 21. századi digitális haderőt tudunk a mai fiatalok bátorságára, hazaszeretetére építeni

– tette hozzá.  

A miniszter mindenkinek megköszönte a szolgálatot, amit a Magyar Honvédség keretében most is tesznek.

„Számítok a jövőben is elkötelezett, hazaszerető, bátor szolgálatukra, a következő 175 évre is” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rovatok