Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen drágult a wellness húsvétkor

2023. április 8., szombat 09:10

Tavalyhoz képest idén 20 százalékkal drágábbak a wellness szállodák a húsvéti hosszú hétvége idején. Habár az áremelkedés jelentős, a szállodák idén is telt házzal üzemelnek. A pihenni vágyók Budapest mellett főként a fürdővárosokat választják.

Azok, akik idén április 7. és 10. között szállodába utaztak, főként Eger, Gyula, Budapest, Pécs, Hajdúszoboszló, Hévíz, Szeged, Siófok, Nyíregyháza és Zalakaros városait választották kikapcsolódásként.

Az ünnepi hétvégén a kétéjszakás foglalások a legjellemzőbbek, a legtöbb foglalás nagyszombatra, ezután pedig nagypéntekre érkezett

– mondta a Napi.hu-nak Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője, aki hozzátette: a húsvéti hosszú hétvégén szinte az összes hazai szálláshely kiemelkedő forgalommal üzemel.

A szakértő arról is beszélt, hogy a Szallas.hu-n egy hónappal húsvét előtt 17 százalékkal több előfoglalás volt, mint tavaly hasonló időszakban, április 4-re viszont már a tavalyi szint alatt voltak 3 százalékkal, ekkor a szállások 10 százaléka volt foglalható.

Több a foglalás, mint egy évvel ezelőtt

A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai azt mutatják, hogy idén 424 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 15 százalékkal több, mint tavaly.

Az egy vendégéjszakára jutó átlagos szálláshelyi költés várhatóan bruttó 19 ezer 500 forint körül alakul, ez pedig 20 százalékkal magasabb a tavalyihoz képest

– írták.

A foglalások 40 százaléka a fővárosba, 60 százaléka pedig vidékre érkezett, Budapesten a külföldiek (72 százalék) lesznek többségben, míg vidéken a foglalások háromnegyede hazai vendégekből áll.

Az adatok alapján Budapest mellett a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok, főként Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz.

Rovatok