Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas harcsák akadtak a horgász horgára, az egyik még nála is nagyobb volt

2023. április 8., szombat 06:09

Zalkodi András harcsahorgász, akinek már többször akadt a horgára 100 kilónál is nagyobb súlyú példány. Kisebb kihagyás után egy szlovák ismerőse megkérte, hogy horgásszanak együtt.

A helyszín az Ohati 3-as horgászvíz volt.

Harcsázás szempontjából a legrosszabb helyet kaptuk meg a halgazdaságtól, ráadásul 70-80 kilométer/órás széllökések jellemezték az időjárást

– emlékezett vissza a Pecaverzum megkeresésére András.

Hajnal fél kettőkor meglett a második kapás: ezúttal egy kisebb, 50 kilós példányt sikerült kihúznia a szlovák barátnak. Ezután nem kellett órákat várniuk: rögtön meglett a harmadik is.

Ahogy visszaengedtük a halat, egy újabb kapása volt a társamnak

– mesélte András a mesébe illő történetet.

A harmadjára kifogott harcsa a maga 80 kilójával bőven felülmúlta a korábbiakat. A szerencseszériának azonban még nem volt vége: reggel fél 8-kor ugyanis a spannolós módszerrel felkínált tenyeres kárászra egy hatalmas méretű harcsa figyelt fel, aki 85 kilós súlyával feltette a koronát a baljósan induló horgászatra.

Rovatok