A tojás és a nyúl tavaszi újjászületési szimbólum, a néphagyományban összemosódtak a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének számító húsvét jelképeiként. Néhány forrás szerint a nyúl akár fordítási hibaként is bekerülhetett a magyar folklórba.
„Húsvét időpontját i. sz. 325-ben határozták meg a niceai zsinaton, eszerint a tavaszi nap-éj egyenlőséget, március 21-ét követő holdtölte utáni vasárnapra esik. Legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-re eshet. A vízkereszt után induló farsangi időszak rövidül ennek függvényében, ami után kezdetét veszi a húsvétig tartó negyvennapos böjt” – ismertette az Indexnek Varga Máté néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa.
A húsvéti nyúl szimbóluma német nyelvterületről ered, régi hagyomány volt a húsvéti tojások számára fészek építése, egyes helyeken emellé gyöngytyúkot ajándékoztak ilyenkor. „A gyöngytyúk németül Haselhuhn, a Hasel pedig nyulat jelent, ezért egyes vélemények szerint a nyúl akár félrefordítás miatt kerülhetett a húsvéti jelképek közé” – mondta Varga Máté.
Egyes források egy kisgyermek tévedéséből eredeztetik, a legenda szerint az 1500-as években egy kisgyermek egy nyulat látott kiugrani a hímes tojások közül, ezért azt hitte, hogy azokat a nyúl tojta. A 16. századra datálják a németeknél az összefonódását az ünnepel, ekkor vált hagyománnyá náluk nyúl ajándékozása húsvétkor. Az Egyesült Államokba ez a szokás a bevándorló németekkel került át, pár száz év alatt náluk és Európában is elterjedt.
„Magyarországon nyugati közvetítéssel a 20. században lett népszerű a húsvéti nyúl ünnepi szimbóluma, azelőtt nálunk a háziállatok sorában a bárány volt a fő ünnepi jelkép, elsősorban ebből készített fogások kerültek terítékre, Erdélyben a mai napig tartja magát ez a szokás” – fűzte hozzá a Hagyományok Háza munkatársa.
A tojás alapvetően ősi egyetemes szimbólum: az életet, az újjászületést, a kereszténységben a feltámadott Krisztust jelképezi, eredetileg csak pirosra festették, ami Jézus elhullatott vérére emlékeztet. Már Mezopotámiában is adtak át egymásnak piros tojást húsvétkor a keresztények. A hagyomány első írásos említése 500 évvel ezelőttről származik, de Mexikóban, Dél-Amerikában a mai napig nem tartozik a húsvéti ünnepkörhöz. A festése ősidőktől hagyma héjával történt, a hímzése, viasszal rajzolása kelet-európai technika. A tavaszi ünnep során termékenységi, szerelmi jelképként jutalmazták a fiúk locsolását ezzel a fiatal lányok. A korábbi évszázadokban a böjti előírások szigorúbbak voltak, a nagyböjt során kerülték az állati eredetű ételek fogyasztását, éppúgy nem ettek tojást, mint húst.
A sonka pedig a téli disznótorokból eltett, hosszan érlelt olyan hús, amelyet nemes mivolta miatt tartogattak az ünnepre. A húsfogyasztás az áldozat jelképe.
A kalácsot hosszú kelesztési ideje miatt szintén ritkábban sütötték, fogyasztották. A régi időkben tilos volt a tej és a tojás fogyasztása is, ezért a tilalom végével a hétköznapi kenyeret a húsvéti asztalon a kalács váltotta fel.
A torma könnyfacsaró íze és szaga a gonosz elűzésére hivatott, és Jézus keserűségét, szenvedését jelképezi. Csíkszeredában húsvétvasárnap hosszú sorokban gyűlnek össze a kosárba tett ünnepi fogások megszentelésére, a kosarat az áldásig díszes ruhával takarják le.
Húsvét előtt egy héttel, virágvasárnap főleg a Kárpát-medence északi területein volt szokás a kiszehajtás. „Egy helyi népviseletbe felöltöztetett bábut kivittek a faluból, majd levetkőztetve vízbe dobták, vagy elégették, ezzel azt jelképezve, hogy kiviszik a telet, és eltávolítanak minden ártó szándékot, szerencsétlenséget” – jegyezte meg Varga Máté. A kisze egy búzakorpa-alapú savanyú leves, a bábut is többnyire szalmából készítették.
A villőzés szintén a magyar nyelvterület északi részéhez köthető szokás, ami arról szól, hogy a leányok – gyakran a kiszehajtás után – zöld (leginkább fűzfa-) ágakat gyűjtenek, amiket szalagokkal, tojásokkal feldíszítenek, és ezekkel a villőágakkal járják végig énekelve a falut, majd azokat kihelyezik a házakra, kapukra, ezzel a meleget, a tavaszt kívánják bevonzani a faluba. Egyes településeken a mai napig megmaradtak ezek a népszokások, vagy felújították őket, és egyre több olyan község van, ahol felelevenítik ezeket a hagyományokat” – fejtette ki a néprajzkutató.
A betegség, rontás elkerülésére szolgáló másik, ünnephez kötődő népi gyakorlat a nagypéntek hajnalán friss vízben mosdás. „Erdélyben aranyosvíznek hívják az ezen a napon kora reggel kútból, patakból merített vizet, egyfajta rituális tisztálkodást végeznek vele, amivel az egész éves bajt, betegségeket kívánják elkerülni. A locsolás szintén erre szolgál, valamint termékenységvarázsló szokás – magyarázta a szakértő. – Ez dologtiltó nap a néphit szerint, a tűzgyújtási tilalom csak szombaton ér véget. A mondás szerint nagycsütörtökön a harangok Rómába mentek, ugyanakkor a református híveket fiúkórus hívta énekszóval ekkor imára a templomba” – mondta a szakértő.
Tájegységenként eltérő módon ünnepeltek az Alföldön vagy a Dunántúlon. „A nyugati országrészben egyes helyeken a mogyoró- vagy fűzfagallyakból font vesszővel való vesszőzés szokása volt jellemző, a locsoláshoz hasonlóan a betegségelűző szimbolikus cselekedetért cserébe szintén hímes tojást kaptak a lányoktól. A néphagyományban ez elsősorban a fiatalok között zajlott, annál is inkább, mert a termékenységkultusz része volt. A vesszőzés vagy locsolkodás rítusa más európai népeknél is megtalálható, például a cseheknél, a lengyeleknél, a szlovákoknál” – részletezte.
„A hagyományőrző Hollókőn tartott húsvétolást mindenki ismeri, de kevesebben tudnak a Bólyon már legalább százéves múlttal bíró Emmausz-járásról” – emelte ki. A német nemzetiségű településen húsvéthétfőn családok ínyencségekkel telerakott kosárkákkal indulnak meg a présházak felé, ahova muzsikusokat is hívnak, egymást megvendégelik, közben a gyerekek a szabadban játszanak.
Mint Varga Máté fogalmazott, a legtöbb népszokásunk alapvetően pogány eredetű, volt idő, hogy a papság ki akarta szorítani őket, de az idők során inkább együtt léteztek, bizonyos elemeik összefonódtak a keresztény motívumokkal. „Egyik érdekes, egyházi tematikájú hiedelmünk a Pilátus-verés, mikor az oltár lépcsőjét, templomi padokat a hívők botokkal, gallyakkal verték, hogy Pilátus szenvedjen Krisztus elárulásáért. A böjt szintén ilyen hagyomány, csakúgy, mint a feloldására szolgáló ünnepi lakoma, a mulatozás tilalmának végével pedig a húsvéti bálok tartása, a bál például Kalotaszegen három napig tart ilyenkor” – zárta a néprajzkutató.
(Borítókép: Kovács Attila / MTI)