„A klímapereké egy heterogén percsoport, amelyet eltérő jogalapokon indítanak különböző felperesek – köztük magánszemélyek, gyermekek, civil szervezetek, az egyik ausztrál perben például egy szerzetesnővér – különböző alperesek, legtöbbször az állam ellen, de egyre gyakrabban olajvállalatok, illetve azok cégvezetőinek egyéni jogi felelősségét is firtatják e keresetek, nemzeti és nemzetközi bírói fórumok előtt” – kezdte lapunk kérdésére Sulyok Katalin, hozzátéve:

Közös az eljárásokban, hogy a veszélyes mértékű klímaváltozás elleni hatékony fellépést kívánják a felperesek kikényszeríteni az állami szervektől, illetve a klímaváltozás okozta károkért, az alkalmazkodás költségeiért való felelősséget kérik megállapítani a bíróságoktól. A perek jogalapja legtöbbször nemzetközi egyezményekben vagy az államok alkotmányaiban vállalt emberi jogi, alapjogi kötelezettségek, máskor nemzeti jogszabályok (fogyasztóvédelmi jog, társasági jog) tételes szabályai.

Az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékének adjunktusa arra hívta fel a figyelmünket, hogy az államok a nemzetközi egyezményekben nem tettek magukra nézve kötelező klímasemlegességi vagy számszerűen meghatározott kibocsátáscsökkentési vállalást, „a párizsi megállapodásban azt vállalták egyrészről, hogy a kibocsátáscsökkentési intézkedések nemzeti szintű meghozatala során a lehető legnagyobb ambícióval fognak eljárni, a legjobb elérhető tudományos tudásra támaszkodva a minél gyorsabb és érdemibb üvegházgáz-csökkentés érdekében, illetve hogy intézkedéseik során tiszteletben tartják az emberi jogokat. Másrészt pedig, hogy a felmelegedést az évszázad végére jóval 2 Celsius-fokon belül, lehetőleg 1,5 fokon belül igyekeznek tartani az ipari forradalomhoz képest”.

A gyakorlatban azt látjuk, hogy az államok által tett vállalások, még ha be is tartják azokat, akkor sem lennének elegendőek a 2 Celsius-fokos cél tartásához, ráadásul sokszor hatalmas a szakadék a vállalások és a ténylegesen megtett intézkedések között. A kibocsátások jelenlegi üteme mellett nem tartható a másfél fokos cél

– húzta alá Sulyok Katalin, kitérve arra is, hogy a klímaváltozást kutatók között konszenzus van arról, hogy a kibocsátás azonnali és radikális csökkentésére van szükség, ha el akarjuk kerülni a katasztrofális hatásokat, viszont az intézkedések pontos megválasztása és előírása nem a tudósok feladata, hanem a nemzeti jogalkotóké, „az IPCC-jelentések megerősítették, hogy a szükséges technológiák rendelkezésre állnak, azonban a dekarbonizációs átmenet aktív állami szerepvállalás nélkül nem fog időben, spontán megtörténni. Számos IPCC-becslés áll rendelkezésre arról is, hogy globális szinten milyen mértékű és ütemű kibocsátáscsökkentés mellett lehet csak tartható az 1,5 Celsius-fokos cél”.

Az adjunktus hangsúlyozta,

az államok intézkedései azonban ezen ajánlásoktól elmaradnak, és a tétlenségükkel az állampolgáraik élethez, egészséghez való jogát sértik meg, és ez a perek jogalapja is legtöbbször.

Az 1 Celsius-fokos melegedést már elértük, az IPCC legutóbbi előrejelzései pedig azt mutatják, ha globális szinten nem történik érdemibb és gyorsabb kibocsátáscsökkentés, akkor a 2030-as években a másfél fokot is átléphetjük – folytatta Sulyok Katalin, egyúttal rámutatva, hogy a tudományos előrejelzések szerint ez már olyan fordulópontot jelentene a klímarendszerben, amikor a most is érezhető káros folyamatok és hatások – például az extrém időjárási jelenségek gyakoribbá válása, sűrűbb és hosszabb hőhullámok, aszályok, villámárvizek, enyhe telek, tavaszi hidegbetörések – még hangsúlyosabbak lesznek, „és veszélyes, visszafordíthatatlan kaszkádfolyamatok indulhatnak meg (mint a sarki jegek elolvadása, a tengerszint emelkedése, a permafroszt talaj kiolvadása rengeteg metán felszabadulásával), amelyek tovább fokozzák a felmelegedést, miközben a hatásokhoz való hirtelen alkalmazkodás sok állam esetében lehetetlen lesz. E klímahatások az állampolgárok alapvető jogait veszélyeztetik már középtávon is”.

Megérkeztek a klímaperek

Vannak sikeres perekre példák ezen a területen? – kérdeztük az adjunktust, akinek válaszából kiderült: számos sikeres perre volt már példa, egyre többször Európában is. Egyelőre nemzeti bíróságok hoztak ilyen ügyekben döntéseket, de a klímaperek elérték a nemzetközi bíróságokat is.

Sulyok Katalin konkrét példákat is említett:

• „Európában először a holland legfelsőbb bíróság kötelezte a holland kormányt az általa vállalt enyhe kibocsátáscsökkentési céloknál szigorúbb – gyorsabb és nagyobb mértékű – kibocsátáscsökkentésre. A bíróság szerint az állam tétlensége miatt néhány évtized múlva a holland állampolgárok élethez és magánélethez (lakáshoz és jólléthez) való joga sérült volna, ezért a klímatörvény céljai jogsértők voltak. A bíróság arra kötelezte a jogalkotót, hogy az új klímatörvényében az ENSZ Klímaváltozási Tudományos Testületének (IPCC) ajánlásait kövesse a szükséges kibocsátáscsökkentés mértéke tekintetében.”
• „2021-ben a német Szövetségi Alkotmánybíróság szintén megsemmisítette a német klímatörvényt, mert alaptörvénysértőnek találta, amiért a törvény rövid távon, 2030-ig nem irányzott elő strukturális szerkezetváltást az ipari szereplők számára, és ezzel a drasztikus, hirtelen dekarbonizációs átmenet terhét kizárólag a jövő nemzedékekre, 2030 utánra hárította. A jogalkotó a döntést követően egy szigorúbb, gyorsabb csökkentést előíró törvényt fogadott el.”
• „Holland bíróságok a Shell-csoportot is szigorúbb kibocsátáscsökkentésre kötelezték első fokon, angol bíróságok pedig most fogják majd tárgyalni a Shell-csoport cégvezetőinek egyéni felelősségét firtató keresetet, de cseh bíróságok is döntöttek a felperes javára már.”

Ezek mellett is számos fontos eljárás van folyamatban. A strasbourgi bíróság előtt négy klímaper vizsgálata indult el, az előző héten tartotta a Nagykamara az első tárgyalásait. Svájcot perlik svájci idős hölgyek, akikre nézve életkoruk folytán az egyre erősödő hőhullámok különösen káros hatással vannak, illetve lesznek, miközben Svájc még a nagyon enyhe kibocsátáscsökkentési vállalásait sem hajtja végre.

Portugál gyermekek perelnek 32 államot, amiért a klímaváltozás következtében Portugáliában már most is egyre gyakoribbak az erdőtüzek, és néhány évtized múlva az életükhöz és a lakáshoz való jogukat fenyegetik majd e folyamatok.

Sulyok Katalin leszögezte, ha a felsorolt ügyekben megszületnek a döntések, azok a nemzeti bíróságok számára is fontos támpontot jelentenek az államok klímakötelezettségeinek megállapítása során.

Mit lehet tenni Magyarországon?

Az adjunktus a hasonló magyarországi ügyekre vonatkozó kérdésünkre kifejtette:

Magyarországon is van már folyamatban klímaper, a hazai klímatörvényt támadták meg ellenzéki képviselők az Alkotmánybíróságon, az eljárás jelenleg folyamatban van. A tényállás nagyon hasonló a német ügyhöz, mivel a magyar klímatörvény is csak a 2030-at követő időszakra ír elő érdemi, az eddigi spontán csökkenés átlagos mértékét érdemben meghaladó kibocsátáscsökkentést, miközben a magyar Alaptörvény P) cikke kifejezetten az állam feladatai közé sorolja a jövő nemzedékek érdekeinek megfelelő figyelembevételét.

Sulyok Katalinnak arról nincs tudomása, hogy nagy kibocsátó vállalatok, vállalatvezetők elleni eljárás folyamatban lenne, „hazai bíróság is kötelezte azonban már a hatóságokat arra egy szintén klímaperek közé sorolható eljárásban, hogy a klímaváltozás várható hatásait kellő alapossággal tárják fel egyedi beruházások engedélyezése körében”.

Arra a kérdésünkre, hogy mekkora jelentősége van az ilyen pereknek a klímaváltozás elleni küzdelemben, az adjunktus elmondta, hogy hazai felmérések alapján a magyar társadalom széles rétegei a jövő legfontosabb biztonsági kérdésének a klímaváltozást tartják, valamint világszerte az állampolgárok, főként a hatásoknak leginkább kitett fiatalok, illetve idősek egyre erőteljesebb és határozottabb állami fellépést várnak,

azonban a nemzetközi szintű klímatárgyalásokon az államok nem tesznek kellően ambiciózus vállalásokat. A klímaperekkel az állampolgárok a hazai jogalkotóknak, gazdasági szereplőknek küldenek nagyon erős jelzést, sürgetve, hogy az éghajlatváltozás már középtávon is jelentkező veszélyeire válaszul a probléma nagyságrendjét tükröző vállalásokat és lépéseket tegyenek.

Klímaperek egyébként egyre sűrűbben indulnak, világszerte több mint ezerre tehető a számuk, és egyre többször sikeresek, „a felperesre nézve sikeres ítéleteket követően pedig a jogalkotók felülvizsgálták vállalásaikat. A sikeres klímaperek árnyékában a gazdasági szereplők is egyre komolyabban veszik kibocsátáscsökkentési céljaikat”.

Sulyok Katalin azzal zárta gondolatait: úgy tűnik, hogy

Az emberiségnek van még esélye arra, hogy elejét vegye a klímaváltozás legsúlyosabb káros következményeinek, de ehhez csökkenteni kell a karbonszennyezést és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását – figyelmeztetett eddigi utolsó jelentésében az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC). A jelentésről korábbi cikkünkben Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót, a CEU professzorát, az IPCC harmadik munkacsoportjának alelnökét kérdeztük.

(Borítókép:  Balogh Zoltán / MTI)