Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Hajdu György, az FKF Zrt. egykori vezérigazgatója

2023. április 9., vasárnap 19:30

Vasárnap, életének 93. évében meghalt Hajdu György, az FKF Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója.

A halálhírről a Népszava számolt be. Mint írták, Hajdu György 1963 és 1978 között a Fővárosi Köztisztasági Hivatal igazgatója, majd az FKF Rt., később pedig az FKF Zrt. vezérigazgatója volt,

vagyis negyvennégy éven keresztül, 2007-es nyugdíjba vonulásáig irányította a főváros köztisztaságáért felelős cégeket. 

1972 és 1990 között a Köztisztasági és Településtisztasági Társaság elnöke is volt. Nevéhez fűződik a félpormentes hulladékszállítási technológia bevezetése Budapesten, a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, illetve a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ létesítése.

1970-től alapító tagja az ISWA Nemzetközi Köztisztasági Világszervezetnek, ahol, mint a magyar nemzeti tagszervezet elnöke, a tudományos technológiai bizottság tagjaként aktívan tevékenykedett 2013-ig. Az ISWA nemzetközi szervezetének örökös tagja volt.

Magas színvonalú szakmai tevékenységét többek között Pro Natura, Pro Urbe Budapest, Budapestért, Települési környezetünk védelmében és a Környezet védelméért díjjal is elismerték – sorolta fel a Népszava

Rovatok