Index Vakbarát Hírportál

Ezt üzenték a magyar egyházi vezetők húsvétvasárnap alkalmából

2023. április 9., vasárnap 19:57

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a keresztény világ húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak. Erdő Péter katolikus érsek az esztergomi bazilikában, Balog Zoltán református lelkészi elnök Budapesten, a Hold utcai református templomban, míg Fabiny Tamás, az evangélikus egyház elnök-püspöke a budavári evangélikus templomban osztotta meg egyháza üzenetét húsvét alkalmából.

A feltámadt Krisztus „Békesség veletek!” szavakkal köszöntötte tanítványait, ez a béke Isten szeretetének mindent átfogó rendje – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.

A feltámadás fényében már nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges, jelentéktelen ember, közösség, nép vagy család

– jelentette ki a bíboros.

Erdő Péter arra kérte a híveket, hogy a mai húsvéton legyenek társai a feltámadás hitében ujjongva örülő tanítványoknak, és kezdjenek el egy új életet, „azt az életet, amit ők akkor elkezdtek, amely az egyház élete, és amely a Jézussal való találkozás”. Erdő Péter a fiatal Szent Jánosról szólva elmondta, ő már az üres sír láttán hinni kezdett a feltámadásban. „Úgy látszik, a hit nem csupán a személyes találkozás meggyőző ereje által alakulhat ki az emberben, hanem Isten kegyelmi ajándéka” – tette hozzá.

A bíboros kiemelte, nem volt elterjedt várakozás Krisztus kortársai között, hogy a Messiásnak fel kell támadnia. Minden evangélium egybehangzóan szól arról, hogy előbb volt a tény, és azután a megértés, és az Ószövetség jövendölései így teljesülnek be igazán. Az üres sír kétségeket és félelmeket támasztott az azt szemlélőkben. Kellett hozzá a feltámadott megjelenése, hogy teljes legyen a kép, hogy a feltámadás hite mindannyiukban megszólaljon – mondta Erdő Péter.

„A hit kockázatos”

Krisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap Budapesten, a Hold utcai református templomban.

A református püspök igehirdetésében arról beszélt: a hit kockázatos dolog, de nem azért, mert az emberek leszólják, hanem mert következményei vannak. A hit következménye, hogy „másként kell élni”, és ez talán rossz hír azoknak, akik úgy gondolják, hogy alapvetően rendben van az életük. De ez a jó hír is, mert a feltámadás fényében nemcsak másként kell, de másként lehet és szabad is élni – hangsúlyozta a református püspök.

Mint mondta, húsvét örömhíre, hogy a „halál közepette ott van bennünk az élet”. Hozzátette, hogy a halál jelenlétét a világban könnyebb elképzelni, mint a feltámadásét. A halál naponta „szembejön velünk, körülvesz minket”. Látjuk az ukrajnai faluban készült fényképen, a néhány hónapos halott csecsemő szürke arcán, a szeretett ember betegágyánál ülve, félve, hogy nincs tovább, vagy a temetőben járva, ahol majdnem minden a halálról szól.

De a halálban benne vannak a tönkrement szeretetkapcsolataink is, az elvesztett barátok, a kihűlt kapcsolatok – tette hozzá Balog Zoltán. Hangsúlyozta: húsvét meghívása, hogy „mielőtt eljutunk a csendes, fölszabadult húsvéti örömig, (...) temessük el Krisztus halálába” mindazt, ami elveszett, ami a „halál útján visz”, mert ebből a halálból lesz az élet győzelme.

„Véget ér az e világi királyok hatalma”

Fabiny Tamás vasárnap a budavári evangélikus templomban tartott húsvéti istentiszteleten azt mondta, az e világi királyok hatalma véget ér, eltűnhetnek a templomok is a Föld színéről, de Jézus az idő fölött áll.

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy fogalmazott, Jézus a kereszten önként vállalt, önfeláldozó szenvedésben lett király, és örökké az marad. Különbözött a földi uralkodóktól abban is, hogy nem a kiváltságosokat jutalmazta, feltámadottként sem őket kereste, hanem a megvetetteket, a periférián élőket – tette hozzá.

A városon kívül állt a Golgota is, de Jézus életében sem csak Jeruzsálemben fordult meg, zarándokként járta a peremvidékeket Galileától Samárián át Júdeáig, de nem hódítóként, nem a hatalom szeretetével, hanem a szeretet hatalmával – hangsúlyozta. Fabiny Tamás szerint a híveknek, Isten mai zarándokainak sem a földi Jeruzsálem az igaz cél, hanem a mennyei. Ha valaki meghal, abban kell bízni, hogy már úton van, ott állhat majd a város küszöbén, és bevezetheti oda a feltámadott Jézus – szögezte le.

Jézus feltámadása a remény, amely elűz minden félelmet, ő a fundamentum, amelyre az Úr az egyházát építette, a sarokkő. Miként a reformátor Luther Márton számára oly sokat jelentő 118. zsoltár is fogalmaz: „az Úrtól lett ez csodálatos a mi szemünkben” – hangsúlyozta az elnök-püspök. Azóta is hányan és hányan élhették át e sorok vigasztalását, és hirdethetik ma is, hogy Isten gyülekezete olyan közösség, amelynek tagjai osztoznak örömökben és terhekben, és tanúskodnak arról, hogy a krisztusi szeretet örökké tart – fogalmazott Fabinyi Tamás.

Rovatok