Index Vakbarát Hírportál

Az LMP betiltaná a TikTokot a 18 év alattiaknak

2023. április 11., kedd 15:17

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az LMP elvégezte a Fidesz helyett a munkát, és az Országgyűlés elé terjesztette gyermekvédelmi javaslatait. A párt fontosnak tartja többek között, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá pornográf tartalmakhoz, illetve káros hatással bíró videómegosztókhoz, ezért szerintük a 18 éven aluliaknak nem lenne szabad tiktokozniuk Magyarországon.

Kanász-Nagy Máté a párt Facebook-videójában beszélt arról, hogyan állnak a Fidesz gyermekvédelmi javaslataihoz. Mint elmondta, egyelőre nem tudható, hogy a kabinet mikor terjeszti be javaslatát. Abban szerinte mindannyian egyetértenek, hogy a gyermekek védelme és a gyermekek jólétének megerősítése fontos kormányzati és állami feladat.

Az LMP elvégezte a Fidesz helyett a munkát, elkészültek azok a javaslatcsomagjaink, amelyek a gyermekek jólétét szolgálják

– hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté.

Az LMP szerint az eddigi kormányzati előterjesztések csak „propagandacélokat” szolgálnak, illetve az LMBTQ-közösség kirekesztését célozzák meg.

A zöldpárt javaslatai ezzel szemben valódi megoldást szolgálnának a frakcióvezető-helyettes szavai szerint, aki sérelmezte, hogy az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága elutasította azt a javaslatot, amely megemelte volna a gyermekjóléti juttatások értékét, valamint az ágazatban dolgozók bérét.

A párt másik javaslata szigorítaná a pályára lépést különböző pályaalkalmassági vizsgákkal, illetve pszichológiai vizsgálatokkal. E javaslatuk továbbá tartalmazza a gyermekek pornográf tartalmakhoz, valamint a káros hatással bíró videómegosztókhoz való hozzáférését. 

Ennek fényében az LMP betiltaná a TikTokot a 18 éven aluliak számára.

„Ha a kormány valóban fontosnak tartaná a gyermekvédelem kérdését, figyelembe venné az LMP javaslatait” – zárta sorait Kanász-Nagy Máté.

Rovatok