Index Vakbarát Hírportál

Börtönbüntetésre ítélték a monoki emberölés két kiskorú vádlottját

2023. április 11., kedd 18:24

Nem jogerősen hét és fél év, illetve kilenc és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két fiatalt, aki 2021 szeptemberében halálra vert egy 77 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monok határában.

A törvényszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság – előkészítő ülésen – társtettesként, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, kifosztás és jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

A tényállás szerint 2021. szeptember 14-én a két fiatal a község melletti tónál alkalmi munkát végzett. Napközben ellopták a gátőrként dolgozó sértett autóját, majd amikor ezt az idős férfi észrevette, és szóvá tette, a vádlottak puszta kézzel és az ott talált fahasábokkal bántalmazni kezdték.

Egy arra járó autós észrevette a bántalmazást, segíteni próbált az időközben a földről felálló és a főút felé elinduló sértettnek, de a két vádlott elküldte az autóst azzal, hogy ők majd segítenek a férfin – olvasható a közleményben.

Miközben az autós távolabbról értesítette a rendőröket, a két férfi folytatta a sértett ütlegelését. Az idős férfi a bántalmazás következtében életét vesztette. A támadók a közeledő rendőr- és mentőautók miatt úgy döntöttek, elrejtik a holttestet; előbb egy fa tövéhez húzták, majd faágakkal és levelekkel fedték el. A másodrendű vádlott az autó indítókulcsát egy fagyasztóba rejtette.

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A törvényszék az elsőrendű vádlottat hét év hat hónap, a másodrendűt pedig kilenc év hat hónap, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a másodrendű vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az elsőrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn. A büntetőügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Rovatok