Index Vakbarát Hírportál

Moszkvába utazott Szijjártó Péter, több megállapodást írt alá

2023. április 11., kedd 10:54

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a hátunk mögött hagyott telet Európa megúszta, az energiaválság ugyanakkor nem ért véget. A politikus ezt szem előtt tartva tárgyal Moszkvában Alexander Novakkal, az energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, valamint Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával.

Ismét Moszkvába utazott Szijjártó Péter – derült ki a külgazdasági és külügyminiszter legfrissebb Facebook-bejegyzéséből, amelyben azt írta, hogy az orosz fővárosban a magyar energiaellátás biztonságához szükséges legfontosabb kérdésekről tárgyal.

Mint közölte, először Alexander Novakkal, az energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel ül egy asztalhoz. Ezen az egyeztetésen napirendre kerül a hazánk földgázellátását biztosító Török Áramlat vezeték fizikai és műszaki biztonsága, a kőolajellátásunkat biztosító Barátság vezetéken történő tranzitszállítások fenntartása, valamint a nukleáris ipart fenyegető szankciók kivédése.

Szijjártó Péter ezt követően Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal.

A külgazdasági és külügyminiszter értékelése szerint a hátunk mögött hagyott telet Európa az extrém enyheség miatt energiaellátás szempontjából megúszta. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség figyelmeztetése egyértelmű: az újrainduló kínai gazdaság radikálisan megnövekedő energiaigénye és az európai energia-infrastruktúra fejlesztésének rendkívül lassú üteme miatt az igazi nehézséget a soron következő tél jelenti, ezért Magyarország energiaellátásának biztonságához a gázszállítások, a kőolajszállítások és a nukleárisfűtőanyag-szállítások zavartalanságára van szükség.

Ez nem politikai ízlés, hanem fizika kérdése

– tette hozzá a politikus.

A magyar külügyminiszter később azt is a közösségi oldalán jelentette be, hogy megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is. Mint fogalmaz, semmi garancia nincs rá, hogy a következő tél is ennyire enyhe lesz, másrészt a kínai gazdaság energiaigénye jelentősen nő a koronavírus-járványt követő újranyitás nyomán, harmadrészt pedig még nem épültek ki a szükséges LNG-kapacitások a kontinensen.

Emiatt Szijjártó Péter alapvető fontosságúnak nevezte az orosz földgázszállítás zavartalanságát, és első pontként üdvözölte, hogy megegyeztek azon opció meghosszabbításáról, amelynek értelmében szükség esetén hazánknak lehetősége lesz a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felüli vásárlásokra is.

Magyarország földgázellátásának körülbelül 80-85 százaléka származik közvetlenül Oroszországból, ezért ennek a szállításnak a folyamatossága, zavartalansága alapvetően, kritikusan fontos számunkra

– jelentette ki. A második megállapodás értelmében kiterjesztették azt a lehetőséget is, amelynek alapján Magyarország a gáz aktuális árától függetlenül, késleltetve fizetheti meg a megszabott 150 eurós árszint feletti részt. „Persze a mai energiaárak, hála a jóistennek, ennél jóval alacsonyabbak, de az elmúlt egy év pont azt mutatta meg, hogy az extrém helyzetekre is fel kell tudni készülni” – fogalmazott.

A Török Áramlat nélkül nem megy

Utolsó pontként közölte, hogy Oroszország afelől is biztosította, hogy minden technológia, tudás és alkatrész a rendelkezésükre áll a szankciók ellenére is a Török Áramlat vezeték folyamatos üzemeléséhez, így az idei karbantartási és fenntartási munkálatok zavartalanul le fognak zajlani. Hozzátette, hogy ha ez a gázvezeték a „sok baráti fenyegetés” miatt nem épült volna meg, akkor ma Magyarország ellátása gyakorlatilag lehetetlen lenne. A miniszter kiemelte, hogy 2022-ben hazánk kőolajellátásának mintegy 80 százaléka a Barátság nevű vezetéken keresztül érkezett. Tájékoztatása szerint fontos megállapodást kötöttek arról, hogy az orosz szállító továbbra is az ukrán-magyar határon adja át a kőolajat a Molnak.

Korábban felmerültek ennél nagyobb kockázattal járó megoldási javaslatok is az orosz fél részéről, amelyek nyomán gyakorlatilag az Ukrajnán keresztüli szállítás Magyarország felelőssége lett volna, de ezt a mostani helyzetben azért jobb elkerülni

– mondta. Tudatta, hogy az ukrajnai tranzit folyamatos fenntartása érdekében a Mol közvetlenül fogja rendezni a tranzitdíjat az ukrán vezetékhálózat üzemeltetőjével. „Amennyiben továbbra is az orosz vállalat rendezné a tranzitdíjat az ukrán vállalattal, az a jelenlegi helyzetben elég komoly bizonytalanságot szülhetne” – vélekedett.

A Demokratikus Koalíció szerint a külügyminiszter moszkvai útja sokba fog kerülni az országnak.

„Orosz főnökei ismét Moszkvába rendelték Szijjártó Pétert, aki hivatalosan az orosz energiaszállításokról tárgyal Vlagyimir Putyin elnök embereivel, hogy a következő télre is leszerződjön a méregdrága orosz gázra” – írja közleményében a DK. 

A Demokratikus Koalíció szerint eddig is Magyarország fizette a legtöbbet Európában a gázért, így Szijjártó Péter külügyminiszter moszkvai látogatása megint nagyon sokba fog kerülni a magyaroknak.

Rovatok