Index Vakbarát Hírportál

Hollik István: Minél több Európai Unió, annál nagyobb gond, ez a tapasztalat

2023. április 13., csütörtök 17:57

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunk e heti adásában. A beszélgetésben szóba került többek között, hogy Matolcsy György miért beszélt elvesztegetett évtizedről, miért vándorol megint egyre több magyar nyugatra, a kormány családpolitikája, az ország energiafüggetlenségének kérdése, valamint a közelgő pápalátogatás előkészületei is.

„Fegyverekkel nem lehet az igazságot keresni” – kezdte mondandóját Hollik István Rónai Egon azon felvetésére az ukrajnai háború kapcsán, hogy az igazságkeresés első lépéseként az oroszoknak lehet, hogy ki kellene vonulniuk Ukrajnából. Hozzátette: sokan próbálták már, de a XX. század háborúinak egyik legnagyobb tapasztalata, hogy az igazságot fegyverekkel nem lehet megtalálni.

Hollik István úgy véli, a kormányzásuk elmúlt tizenkét éve volt az elmúlt 130-150 év legjobb időszaka, amikor a magyar nemzeti közösség úgy élt, ahogy akart.

Az elmúlt 100-150 évben általában külső körülmények gátoltak meg bennünket abban, hogy úgy éljünk, ahogy akarunk. Szabadságban, jólétben, békében. Volt, hogy világháború akadályozott meg bennünket ebben, a kommunizmus a békét, a szabadságot és a jólétet sem garantálta. És a rendszerváltás sem sikerült úgy, ahogy sokan reménykedtek benne. Most 2010 után végre elindultunk egy irányba

– fogalmazott a kommunikációs igazgató.

A politikus úgy véli, az Európai Uniónak úgy kellene működnie, ahogy azt a keresztény demokrata alapítók annak idején kitalálták. 

Működjünk együtt ott, ahol kell, ahol van értelme, ahol tudunk, ahol meg nem, ott tartsuk tiszteletben egymás véleményét. De most nem ezt látjuk, mintha fordítva ülnénk a lovon. Nem az Európai Unió szolgálja ki a tagállamokat, hanem most már mintha a tagállamoknak kéne kiszolgálniuk Brüsszelt. Az unió mi vagyunk, a magyarért, a németért, a franciáért jött létre, azt nem kell szolgálni, annak kell szolgálni a tagállamokat.

Rónai Egon továbbá arról is beszélgetett Hollik Istvánnal, hogy:

A Konkrétan Rónai Egonnal korábbi adásait ide kattintva tekinthetik meg.

(Borítókép: Zöld Fanni / Index)

Rovatok