Index Vakbarát Hírportál

Még mindig a gyermekeket érinti leginkább az influenza

2023. április 13., csütörtök 09:51

A múlt héten 18 600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.

Április 3. és 9. között, a négy munkanapból álló 14. naptári héten az országban 154 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 18 600 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Ez a szám március 6. és 12. között 275 700 volt, így jelentősen javuló tendenciáról beszélhetünk.

Utóbbiak közül a betegek 40,9 százaléka gyerek, 30,2 százaléka 15–34 éves. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 21,8 százaléka, 7,1 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

A 14. héten valamennyi közigazgatási területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy helyről, egy Hajdú-Bihar vármegyei fogyatékosotthonból érkezett jelentés, ahol 42 gondozott és két intézményi dolgozó betegedett meg. Kórházi ápolásra két gondozott szorult, az intézményi járványt az influenza A vírus okozta.

Az NNK laboratóriumában a beküldött 37 légúti mintából 14-nél az influenza valamelyik típusát, 2-2 esetben a koronavírust és a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. Kórházba a múlt héten 166-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 17-en kaptak intenzív ellátást.

Rovatok