Index Vakbarát Hírportál

120-szal száguldozott lakott területen a Porsche

2023. április 13., csütörtök 12:04

Két gyorshajtót kapcsoltak le a rendőrök Pest vármegyében. A hatályos jogszabályok szerint 130, valamint 200 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották őket.

A napokban két olyan kirívó gyorshajtást is rögzítettek a Pest vármegyei rendőrök, amelynek elkövetője a megengedett legalább duplájával száguldott. A mérések helyszínén legfeljebb 50 kilométer per órával lehet közlekedni.

Dányon, a Pesti úton mértek be április 5-én kora délután egy sofőrt, aki 109 kilométer per órával hasított – ő 130 ezer forintos közigazgatási bírságot kapott.

Április 9-én pedig Dunakeszin, a Fő úton érzékelte a műszer azt a járművezetőt, aki Porsche sportkocsijával 122 kilométer per órás sebességgel koptatta az aszfaltot. A hatályos jogszabályok szerint 200 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése és a közlekedésbiztonság erősítése érdekében a jövőben is minden lehetséges eszközzel igyekszik kiszűrni a forgalomból a legfőbb baleseti okokként számontartott szabályok megszegőit – tájékoztatott a rendőrség.

Rovatok