Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: A hazafiak velünk vannak

2023. április 14., péntek 11:49

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán kritizálta a magyar kormány politikáját. Szerinte „Magyarország megszűnt nyugatos demokrácia, jogállam lenni”. Ez pedig Orbán Viktor hibájának köszönhető a politikus olvasata szerint.

Gyurcsány Ferenc szerint az Orbán-kormány kibillentette az országot „nemcsak a rendszerváltás óta követett útról, de valójában ezeréves történelmünkből is”. 

Kiemelte a posztban, hogy a kommunista évtizedeken kívül mindig a Nyugathoz való kapcsolódás lehetőségét kerestük, építettük. 

Volt vita, hogy német, francia vagy brit orientációjú legyen a magyar politika, de arról nem, hogy például orosz vagy török. Orbán szembemegy az ezeréves történelmi örökséggel és meggyőződéssel, hogy nekünk, magyaroknak nyugaton van a helyünk

– olvasható a bejegyzésben. 

Ezt követően a DK feladatáról és tagjairól beszélt, így kiderült például, hogy mindenki elárulja a hazát, aki nincs velük.

Küzdelmünk innen fogva nem politikai, hanem történelmi. Ezért nincs kiegyezés velük. Aki nincs ellenük, az velük van. Aki velük van, az elárulja a magyar haza történelmi örökségét és történelmi törekvését. A hazafiak velünk vannak

– írta.

Rovatok