Index Vakbarát Hírportál

Elhagyja a Fideszt az egyik Békés vármegyei elnöke

2023. április 15., szombat 20:16

Medgyesegyháza korábbi polgármestere, Ruck Márton a Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond a helyi Fidesz elnökségi posztjáról. A politikus a döntését azzal magyarázta, hogy nem szeretne egyéni érdekek mentén megszülető döntésekhez asszisztálni.

Ruck Márton a lemondásával kapcsolatban elmondta, a döntés szabadsága mindenkit megillet, így ő a lemondás mellett döntött.

Ezzel a szabadsággal éltem a tegnapi napon, amikor hivatalosan bejelentettem, hogy lemondok a helyi Fidesz-csoport elnöki tisztségéből, és kilépek a Fideszből

– írta a bejegyzésében a politikus.

A korábbi polgármester meg is indokolta döntését, majd nyomatékosította, neki mindig Medgyesegyháza az első.

Nem kívánok asszisztálni olyan döntésekhez, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak, és szembefordíthatják egymással polgártársaimat. Teszem ezt azért, mert itt születtem, itt élek, és nekem mindig Medgyesegyháza lesz az első!

– zárta gondolatait.

Rovatok