Index Vakbarát Hírportál

„Buda elesett” – elege van az építkezésekből az idegenvezetőknek

2023. április 16., vasárnap 11:21

Az elmúlt években a Covid, a háború, a kata-módosítás, és a millió építkezés is megtépázta az idegenvezetői szakmát. Állami támogatást nem kaptak, cserébe a döntéshozók azt ígérték, hogy törvénymódosítással segítik a területen dolgozók munkáját. Úgy tűnik azonban, hogy a régóta várt javaslatcsomag megint csúszik egy fél évet.

A legújabb ígéret szerint 2023 őszén kerül napirendre az új idegenvezetői törvény – közölte az Index megkeresésére a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke. Deák Judit hangsúlyozta: jelenleg a turizmus legfőbb irányítási szervével, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) tárgyalnak, és amint kész a tervezet, továbbítják a területért felelős Miniszterelnöki Kabinetirodának.

A törvényjavaslat többek között az alábbi elemeket tartalmazza:

A törvénytervezet eredetileg már 2020-ban az Országgyűlés elé került volna, a döntéshozók így akartak kedvezni az idegenvezetőknek, akik a koronavírus-járvány idején semmilyen állami támogatást nem kaptak.

„A kormány azzal a Kisfaludy-programmal akart bennünket elhalkítani, amire csak vidéki idegenvezetők pályázhattak. Amikor jeleztem, hogy ez diszkrimináció, ráadásul a többség a fővárosban dolgozik, akkor az volt a válasz, hogy cserébe még a tavasszal napirendre tűzik a jogszabály-módosítást. Eltelt több mint két év, és még mindig egy helyben toporgunk” – foglalta össze Deák Judit, megjegyezve, hogy az Európai Unióban Magyarország kivételével minden állam segítő kezet nyújtott az idegenvezetőknek.

Paradox helyzet alakult ki

Itthon támogatás híján a mintegy 5000 aktív idegenvezető közül ezren elhagyták a szakmát. Tavaly nyáron a kata módosítása újabb lemorzsolódáshoz vezetett, ismét 10 százalékkal csökkent a létszám, az átalányadózást – ami sok esetben háromszoros-négyszeres költséget is jelent – nem mindenki vállalta be.

A MIE elnöke szerint mindezek mellett az orosz–ukrán háború is folyamatos kiszámíthatatlanságot, bizonytalanságot generál a területen, messziről nézve ugyanis Magyarország nagyon közel van a fegyveres konfliktushoz, ami a turisták egy részét elriasztja.

Deák Judit arra a kérdésre, hogy mi a nagyobb gond, a kevés munka vagy a kevés idegenvezető, azt felelte:

Mindkettő, a körülmények hatására mára egy paradox helyzet alakult ki.

Bár tavaly januárban elindult egy új képzés, az iskolákból most kijövő pályakezdők a pandémia vagy a kata-módosítás miatt elvándorolt, tapasztalt kollégákat nem tudják pótolni. Emellett míg egyes nyelvekből, egyes alkalmakkor – például ünnepi időszakokban – dupla ennyi idegenvezető is elférne a piacon, addig az év más szakaszaiban így is sokan vannak az alapvetően nem túl sok csoportra.

Budai városnézés Pestről

„Buda elesett”– már jó ideje ezt mondogatják egymás között az idegenvezetők, miután az építkezések miatt számos olyan nevezetesség nem, vagy csak nehezen közelíthető meg, amely egyébként esszenciális részét képezné egy budapesti városnézésnek.

„A Citadella felújítása miatt szinte lehetetlen felmenni a Gellért-hegyre, de a budai Várnegyed is megközelíthetetlenné vált amiatt, hogy a Dísz téren már nem lehet busszal áthajtani. Persze a Dózsa György térről lifttel, több száz méteres séta árán el lehet jutni a Mátyás-templomhoz és a Halászbástyához, de ezt maximum a fiatalok vállalják, az utasaink többsége pedig, idős, nyugdíjas, ők ebbe a túlélőshow-ba már nem mennek bele” – fejtette ki a MIE elnöke, megjegyezve, az elhúzódó munkálatoknak, valamint az új szabályoknak már a következményei is látszanak: van olyan hajóstársaság, amely kivette a programkínálatból a budai városnézést, a Várnegyedben működő üzletek bevétele pedig drámaian visszaesett, ami többeket bezárásra késztetett.

„Még nagyobb gond, hogy a változások, lezárások jellemzően egyik napról a másikra történnek, és miután a legtöbb programot már korábban kiajánlottuk, nagyon kellemetlen azt mondani az utasnak, hogy változott a terv, a látványosságok egy jó része kimarad” – emelte ki Deák Judit, aki úgy látja, hogy egy agilis idegenvezető manapság

Pestről mutatja meg Budát a turistáknak.

„Megállunk az öntöttvas cipőknél a Duna-parton, és onnan sorolom el, hogy a túloldalon mi micsoda. Szomorú, de ez ma a valóság, és ha ez még nem lenne elég, évek óta halljuk, hogy a szállodahajók belvárosi parkolását is megtilthatják, ami egy újabb érvágás lenne – tette hozzá.

Az egyesületi vezető végül kitért arra, hogy a többszörösen nehezített pálya ellenére az idei tavasz némi reményre ad okot, az év első fele és a húsvét jól sikerült, így azt remélik, hogy ez a tendencia folytatódik nyáron is.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok