Index Vakbarát Hírportál

Kerékpárokra és parfümökre utaztak, lecsapott rájuk a rendőrség

2023. április 17., hétfő 14:32

Egy háromfős társaság ellen indított nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság, akik a gyanú szerint kerékpárokat és több más terméket is loptak.

A háromfős társaság elsősorban kerékpárokat lopott, de a parfümöket és egyéb, könnyen eladható holmikat sem vetették meg.

Hajdúhadházról jártak Debrecenbe, gyakorlatilag vadásztak a lehetőségekre a városban. Őrizetlenül hagyott kerékpárokat kötöttek el, udvarokra surrantak be, a bevásárlóközpontokban pedig parfümöt loptak; vittek mindent, amit később értékesíteni tudtak.

A zsákmányt a banda egyik ismerőse vásárolta fel – tudatában annak, hogy amit vesz, az mind lopott.

A nyomozás adatai szerint

2023. február eleje és március vége között összesen 12 lopás köthető a három férfi nevéhez.

A bűnügyesek elfogták őket, gyanúsítotti kihallgatásukat követően pedig mindhármójukat őrizetbe vették – közölte a rendőrség.

A rendőrök átkutatták a gyanúsítottak otthonát is, ahol több kerékpárt, valamint lopott szerszámokat, gépeket foglaltak le.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett lopás miatt indított nyomozást velük szemben. Ismerősüknek, aki a lopott holmit megvásárolta tőlük, pénzmosás miatt kell felelnie.

Rovatok