Index Vakbarát Hírportál

Befolyásos magyar közösség védhette Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét Dominikán

2023. április 18., kedd 09:11

A Dominikai Köztársaságban fogták el a magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt. Az Európa legkeresettebb bűnözőjeként emlegetett nőről kiderült, hogy új otthonában családot alapított és teljesen új életet kezdett.

A rendőrség közleménye szerint a nőt – aki a 2000-es években különböző csalások révén több száz millió forintra tett szert – március 26-án fogták el és múlt pénteken hozták haza. A különböző ügyeiben az ítéleteket a távollétében hozták meg vele szemben. Nemcsak a hazai körözési toplistán szerepelt, hanem az EU Most Wanted oldalán is előkelő helyet foglalt el.

Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és a nyomára bukkannak, így „villámcsapásként” érte, amikor Punte Cana városában, a tengerparton elfogták – írták.

A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatával, amelyek közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.

A nőt letartóztatták, majd Spanyolországba vitték, onnan pedig múlt pénteken Magyarországra hozták; a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését – áll a közleményben.

A DominicaToday információi szerint új személyazonosságot szerzett magának, majd párra talált egy helyi férfi személyében és lányuk született. A helyi lap úgy tudja, hogy egy befolyásos magyar közösség vette őt védelmébe, valószínűleg így sikerült elbújnia a hatóságok elől.

Hozzáteszik, eredetileg azt hihették, hogy Thaiföldön bujkál, mivel egyik társát ott fogták el. 

Korábban megírtuk, hogy a debreceni D. Andrea és társai egyéb bűncselekmények mellett száz milliós hiteleket csaltak ki pénzintézetektől. A kétezres évek közepén fiktív és hamis számlákkal, valótlan mérlegadatokkal, eredménykimutatásokkal, fiktív főkönyvi adatokkal sok százmilliós forgalmú cégeknek álcázva jelentkeztek hitelért, és tévesztették meg a bankokat annak érdekében, hogy a sokmilliós hitelekre jogosult vállalkozóknak tűnjenek.

400 milliót sikerült így kicsalniuk. Egy alkalommal például 4400 tonna kukoricát adtak el O. Róberttel közösen többeknek is. Az egyik cég például 250 millió forintot fizetett ki a terményért, ám amikor érte mentek, kiderült, hogy azt már más elvitte onnan, akinek ugyancsak eladták. D. Andrea és a férfi az eset után elszöktek az országból. 

Dominika egy ideje a magyar bűnözők kedvelt búvóhelye is, korábban már több szökevény is lebukott ott.

(Borítókép: Police.hu)

Rovatok