Index Vakbarát Hírportál

Ugyanazt a polgármesterjelöltet támogatja a Momentum és az MSZP

2023. április 18., kedd 13:50

Az ellenzéki pártok folyamatosan jelentik be a 2024-es önkormányzati választási jelöltjeiket, ezúttal Baján volt a sor.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, valamint Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere egy videóban jelentette be, hogy Nyirati Klára a 2024-es önkormányzati választások után is folytatná munkáját, amelyben a Momentum támogatja őt.

Nyirati Klára kifejtette, hogy „a Momentum új gondolkodása, fiatalos lendülete adta az erőt és a hitet, hogy a pedagóguspályát feladva, városomért, a környezetemért kezdjek el dolgozni. Hiszek abban, hogy Magyarországon lehet az emberekkel együtt dolgozni, nem a politikai érdeket, hanem a lakosság érdekét előtérbe helyezve. Ha kellett, felvállaltuk az ütközést nemcsak az ellenfeleinkkel, hanem a szövetségeseinkkel is Baja város lakosaiért. Ezért volt fontos, hogy Baján sokszor kérdezzük meg a lakosság véleményét.”

Gelencsér Ferenc arról beszélt, hogy

mi a Momentumban ország- és Európa-szerte, az önkormányzatokban és az Európai Parlamentben azon dolgozunk, hogy egy igazságos, emberközpontú és zöld Magyarországot építsünk. A Holnap Magyarországát. Ennek megteremtéséhez pedig a helyi problémák valódi, fenntartható megoldására van szükség. A helyi eredmények azok, amik a leginkább számítanak. Ezeken a helyi megoldásokon dolgozik már négy éve több mint száz momentumos képviselő és polgármester országszerte, akik végre elhozták az Őszinte Önkormányzatok korszakát, leváltva ezzel a hazugság évtizedeit a városokban és falvakban.

A videóban az elért eredmények közé sorolták közel ötezer fa elültetését, „kiserdő került a lakótelep közepére”, az útépítéseket, a tömegközlekedés ingyenessé tételét, valamint a Bácskai Művelődési Központ létrehozását.

A Momentum tegnap bejelentette, hogy Ferencvárosban támogatják Baranyi Krisztina újraindulását.

MSZP: Csak összefogással lehet

Az MSZP közleményében arról írtak, hogy a párt már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra, folyamatosan jelentik be a jelöltjeiket, valamint azokat, akiket támogatnak, az eddigi névsort itt össze is gyűjtöttük.

Célunk, hogy az eddigi önkormányzati helyeinket megtartsuk, illetve még többet szerezzünk a 2024-es választásokon. Az MSZP azon az állásponton van, hogy csak összefogással lehet legyőzni a NER rendszerét. Azokat a jelölteket kell támogatnunk, akiket a legalkalmasabbnak tartunk arra, hogy győzelmet arassanak a Fidesz jelöltjeivel szemben. Az MSZP azokat a hivatalban lévő ellenzéki politikusokat szeretné győzelemhez segíteni, akik a választási ígéretükhöz híven, tisztességgel és felelősséggel végzik a munkájukat, akik már bizonyítottak a helyi közösségük felé

– hangsúlyozták, hozzátéve: ezért támogatják Nyirati Klárát, aki „méltó arra, hogy ismét elnyerje a választók bizalmát, hiszen számtalan figyelemre méltó eredményt ért el az eddigi hivatali ideje alatt”.

Rovatok