Index Vakbarát Hírportál

Az Orbán-kormány korábbi politikusai is nemet mondanak a státusztörvényre

2023. április 18., kedd 17:40

„Nem részleteiben, teljes egészében kell nemet mondanunk a pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetre” – olvasható abban az új, kifejezetten a sztrájk elé időzített nyilatkozatban, amelyet az Orbán-kormány korábbi politikusai is aláírtak.

Volt miniszter, korábbi államtitkár, tudósok és értelmiségiek is aláírták a státusztörvény elleni nyilatkozatot, melyet a Válasz Online hozott nyilvánosságra. A tanárok védelmében megfogalmazott dokumentumban a kezdeményezők nyomatékosították:

Nem részleteiben, teljes egészében kell nemet mondanunk a pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetre és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokra: e jogszabályok szelleme, a bennük megnyilatkozó szándék elfogadhatatlan.

Válasz Online által ismertetett nyilatkozat alkotói úgy vélik, hogy a rendszabályok a minőségi oktatás elemi feltételeit veszélyeztetik. Kijelentésüket azzal indokolták, hogy „a tervezett kényszerintézkedések lehetővé teszik a túlterhelt és más szellemi foglalkozásokhoz képest szégyenletesen alulfizetett pedagógusok munkaidejének növelését, fokozzák munkahelyi kiszolgáltatottságukat, csorbítják jogaikat“.

Mint ismert, a kormány célja a március elején közzétett tervezettel az volt, hogy vonzóbbá tegyék a pedagógiai pályát. A visszajelzések szerint ugyanakkor épp ennek az ellenkezője valósulna meg.

A következmények nem csak a pedagógusokat sújtják: tovább rontják a tanulók esélyét, hogy az iskolában hozzájussanak a sikeres helytálláshoz kellő tudáshoz

– olvasható a nyilatkozatban, amelyet többek között a második Orbán-kormány nemzetierőforrás-minisztere, Réthelyi Miklós is aláírt, de nevét adta a kezdeményezéshez Ángyán József agrárpolitikus és korábbi államtitkár, Jeszenszky Géza, a rendszerváltozás utáni első magyar külügyminiszter, valamint Gyarmathy Éva pszichológus is.

Ahogy arról korábban már írtunk, legutóbb április 12-én egyeztettek a döntéshozók a tanárok képviselőivel az oktatást érintő aktuális kérdésekről, így a státusztörvényről is. A következő tárgyalás április 21-én lesz, de nemrég az is eldőlt, hogy április 24-én újabb munkabeszüntetés lesz az intézményekben.

(Borítókép: Pedagógustüntetés 2022. március 19-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok