Index Vakbarát Hírportál

Tagad a négyéves tomajmonostori kislányt forró buszon hagyó sofőr

2023. április 18., kedd 11:45 | aznap frissítve

Inez az óvodába indult, ám a buszról már nem szállt le. Délután találtak csak rá, addig az ötven fok rabja volt. A sofőr tagadja, hogy köze lenne a kislány halálához.

Tavaly június 8-án a reggeli órákban vette fel a busz Inez Flórát, hogy elvigye az óvodába. 

Az érkezés után azonban magára hagyták a buszban, és senkinek sem tűnt fel a hiánya. A kislányt csak délután találták meg, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A gyermek órákat töltött egyedül a tűzforró utastérben, emiatt hőgutát kapott, majd pár nappal később a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.

Korábban a lány édesapja úgy nyilatkozott, hogy a kórházba szállítás után a kislány lélegeztetőgépre került, a tüdeje és a veséje is károsodott. A rá következő nap az agya is elkezdett roncsolódni. Az édesapa elmondása szerint lánya tudta, hogy az általános iskola után az óvoda következik, azelőtt is megáll a busz. Június 7-én azonban csak az iskola előtt állt meg a helyettesítő sofőr, majd beállt az önkormányzat melletti parkolóba.

Tagadja a bűnösségét, és a felelősségét sem ismeri el a buszsofőr, tudta meg a 24.hu. A lapnak nyilatkozó Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője hozzátette, hogy várhatóan nemsokára megtörténik a vádemelés a tavaly júniusi tragédia ügyében.

Rovatok