Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely megkongatta a vészharangot, komoly az aggodalom

2023. április 20., csütörtök 19:49

Csütörtökön Karácsony Gergely volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. Budapest főpolgármestere többek között arról is beszélt, hogy a szolidaritási adó mértéke miatt rövid időn belül kiürülhet a város kasszája.

Karácsony Gergely azzal kezdte, hogy Budapest a magyar gazdaság motorja, miután az ország GDP-jének 38 százaléka a fővárosban termelődik. Hozzátette, hogy még többet akarnak adni az országnak, ehhez azonban az kell, hogy a város működjön – jegyezte meg.

„Mi a budapesti cégek iparűzési adójából élünk, ez az egyedüli érdemi bevételünk. Közben a magyar adórendszerbe bekerült egy új elem, a szolidaritási hozzájárulás, amely értelmében az önkormányzatok a saját adóbevételeikből befizetnek a központi költségvetésbe. Ez idén 25 milliárd forint pluszterhet jelent a fővárosnak, ennyivel támogatjuk a kormány működését” – jelezte.

Karácsony szerint ez a pénz befolyik a központi költségvetésbe, amit aztán szerinte a kormány jó és kevésbé jó célokra is felhasznál.

„Természetesen az adókat be kell fizetni, mindent, ami törvényes. Viszont vitatom az adó mértékének törvényességét, az Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy az önkormányzatok saját bevételeit nem lehet elvonni. Vitatom ennek a hozzájárulásnak a jogszerűségét, és közigazgatási bíróságon pert is fogunk indítani, a Pénzügyminisztérium lesz az alperes. A mi érvelésünk szerint a tárca nem végezte el a feladatát, ugyanis a minisztériumnak hozzá kellett volna igazítania a költségvetési rendeletből származó befizetési kötelezettséget az Alaptörvény rendelkezéséhez” – jegyezte meg a főpolgármester.

Elfogyott Budapest pénzügyi megtakarítása

Az ellenzéki politikus ezután arról beszélt, hogy két hét múlva mínuszba mehet a főváros folyószámla-egyenlege. Mint mondta, Budapestnek gyakorlatilag nincsen pénzügyi megtakarítása. Hozzátette: rendkívül felháborítónak tartja azt, hogy a magyar kormány politikai döntései elvonták a város pénzügyi tartalékait.

A fővárosi önkormányzatnak 2020. január 1-jén 180 milliárd forint finanszírozása volt. Ez az összeg 70 milliárd forinttal csökkent az elmúlt években. Ez egy nagyon súlyos csökkenés. Hova tűnt ez a pénz? Megmondom! A kormány az önkormányzatok terhére adott a vállalkozásoknak adókönnyítéseket. Ezenkívül ez a bizonyos adó, amely mértékének a jogszerűségét vitatjuk, 2018-ban 5 milliárd forint volt, most 58 milliárd forint. Ez tizenkétszeres emelés. És ott van a Kukaholding, amely begyűjti a hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági befizetéseket, és aztán visszaadja a szolgáltatóknak, Tarlós István idején a pénz teljes mértékben visszaérkezett a főváros cégéhez, az FKF-hez. Nálunk nem adták vissza ezt a pénzt. Összességében évi 5 milliárd forintot tartottak vissza. A közműadó megemelése pedig a Fővárosi Vízműveket hozta lehetetlen helyzetbe. Ezt négy és félszerelésre emelte a kormány

– sorolta Karácsony Gergely.

Megjegyezte, hogy a folyószámla hitelkeretében finanszírozzák a várost az elkövetkező körülbelül három hónapra egészen szeptember 15-ig, amikor bejön az iparűzési adó. Megismételte, hogy elfogadtak egy túlélőcsomagot, így a fővárosi cégek egy jelentős részénél egy nagyjából 15 milliárd forintos befizetést el tudnak tolni májustól szeptember közepéig. Tőlük azt kérték, hogy úgy működjenek, hogy a fővárosi önkormányzattól praktikusan a nyári hónapokban nem kapnak finanszírozást.

Hamarabb elkészülhet a Lánchíd, mint arra számítottak

A fővárosi önkormányzat kötelékében 27 ezer ember dolgozik, szeretném megnyugtatni őket, hogy rendben megkapják a fizetésüket. Közben folytatjuk az energiatakarékossági csomagot, az elmúlt időszakban összességében közel 40 százalékot spóroltunk a gázenergián, 35 százalékot a távhőenergián, a hőenergián, és 5 százalékot a villamos energián – ismertette a városvezető, aki ezután a Lánchídról beszélt.

„A Lánchíd műszaki értelemben már 90 százalékban kész, és nagyjából a költségek 80 százalékát a főváros már kifizette. A híd valószínűleg hamarabb el fog készülni, mint az eredeti határidő. A kormány elvileg hatmilliárd forinttal hozzájárul a felújításához, de ebből még egyetlen forintot sem láttunk. A végleges forgalmi rendről a beruházás befejezése után kell dönteni” – közölte.

Nincs tervben a jegy- és bérletárak emelése

Karácsony Gergely beszélt arról is, hogy ameddig lehet, tíz körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy nem emelnek jegy- és bérletárakat. Ennek kapcsán kifejtette, nagy szerencséjük, hogy visszatért a turizmus Budapestre. Ezután a rakpartra terelődött a szó.

„A budai alsó rakpart kapcsán általános vélekedés, hogy amíg nem épül meg az M0-s körgyűrű a budai oldalon is, addig a tranzitforgalom-kiegyenlítő szerepét nem tudja a város nélkülözni. Ez egy adottság, amit még a legradikálisabb zöld szervezetek is elfogadnak. A budai alsó rakpart kapcsán középtávon nem tudunk olyan terveket szőni, hogy ott is más forgalmi rend legyen” – fejtette ki.

Karácsony Gergely már korábban bejelentette, hogy jövőre újraindul a főpolgármesteri székért. Természetesen erről is kérdezték őt az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Az én főnökeim a budapesti választópolgárok, akik nagymértékben támogatnak engem. Azt gondolom, hogy az elmúlt években borzasztó nehéz körülmények között elért eredményeink és a jövővel kapcsolatos terveink megérdemelnek még egy ciklust. Várom az ellenzéki pártok együttműködését abban, hogy ezeknek a pártoknak a polgármesterjelöltjei újra sikerrel induljanak Budapesten egy győztes csapat tagjaiként” – nyilatkozta a főpolgármester.

(Borítókép: Karácsony Gergely 2021. november 12-én. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok