A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani. A munkabeszüntetés a csütörtök este Budapestről induló járatokat is érinti – közölte a MÁV.
Az MTI által hírül adott kommüniké mintegy negyedmillió dolgozót képviselő német vasúti szakszervezet, az EVG szerdai közlése szerint pénteken hajnali 3 órától délelőtt 11-ig figyelmeztető sztrájkot tartanak a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaságnál és számos regionális vasúttársaságnál.
A Deutsche Bahn azt javasolja utasainak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el az utazásukat, illetve tájékozódjanak a DB és a MÁV tájékoztatási felületein és ügyfélszolgálatainál.
A járatok menetrendjei és útvonalai a következők szerint változnak:
Az április 18-ig megváltott, április 21-re Németországba vagy a visszaútra szóló menetjegyek díjmentesen visszaválhatók vagy április 23-ig a jegyen feltüntetett módon felhasználhatók.
Aki új jegyet venne, csak a még meglévők közül válogathat, így előfordulhat, hogy már csak a drágább változatot tudja megvásárolni.
A menetjegy visszaváltását vagy más időpontra érvényesítését a nemzetközi jegypénztárakban, míg az elektronikusan vásárolt jegyek esetében az informacio@mav-start.hu címen lehet kérni.