Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit az uniós forrásokról: Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz

2023. április 20., csütörtök 17:12

A magyar kormány által a kondicionalitási eljárásban tavaly augusztusban tett vállalásokat Magyarország ez idáig maradéktalanul végrehajtotta – írta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán csütörtökön, miután munkaebéden fogadta Laurence Boone francia EU-ügyi államminisztert.

Varga Judit hozzátette: „Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz az igazságügyi csomag esetében is a bizottsággal, nem látunk olyan nyitott politikai kérdéseket, amelyek még fennállnának.”

Varga Judit bejegyzése szerint a 2024-es uniós magyar elnökségi prioritásokkal kapcsolatban francia kollégájának elmondta, hogy Magyarország a demográfia és a versenyképesség kérdéseit jelölte meg legfőbb programpontként.

Mindemellett nyugtázták, hogy több olyan közös kapcsolódási pont is van a két ország között, amelyben szorosan együttműködhetnek az elnökségi félév alatt.

2024 második felében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait. A miniszter szerint az érdeklődés egyre nagyobb, ennek keretében februárban már fogadta a belga és a német Európa-minisztert is.

Magyarország a konstruktív együttműködés híve, és az is marad

– írta Varga Judit.

Mint megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón az uniós forrásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a tárgyalások folyamatosak, és vannak pénzek, amelyek részben érkeznek.

A jelenleg is zajló tárgyalások elsősorban a kohéziós pénzeket érintik, illetve a helyreállítási alapot.

Az Európai Bizottságtól várnak visszajelzésre, amit mindig „néhány nap múlvára” ígérnek. Navracsics Tibor és Varga Judit is folyamatosan tárgyal. Kapcsolódó téma az igazságügyi törvénymódosítási csomag, amelyről már megvan a kész szöveg, ugyancsak brüsszeli visszajelzésre várnak. Nincs olyan kérdés, amelyben ne egyeztek volna meg – mondta Gulyás Gergely.

Rovatok