Index Vakbarát Hírportál

Újabb részletek derültek ki Ferenc pápa látogatásáról

2023. április 21., péntek 06:24

Élő közösségként készülünk a találkozásra Ferenc pápával – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadott egy imakártyát is, amelynek egyik oldalán a pápalátogatás logója, a másikon egy ima található.

Az ima a magyar szentek közbenjárását és Istent kéri, hogy a pápalátogatás lelki megújulás és új, kegyelmi időszak forrása legyen a magyaroknak.

Emellett kulturális programokkal is készülnek, és „örömmel mondom, hogy vannak a közmédiában is kifejezetten a pápalátogatást előkészítő programok” – mondta a bíboros –, hozzátéve, sok visszajelzés érkezik hozzá arról, hogy az emberek nézik és érdekesnek találják ezeket a műsorokat.

Az egyházfő mindenképp Budapestre akar jönni

A pápalátogatás előzményeiről szólva Erdő Péter jelezte: 2021-ben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén Ferenc pápa megérezte, hogy őt az emberek itt szeretik.

„Ahogy körbementünk a hívek között a pápamobillal, csak mosolygó arcokat, csak lelkes szemeket lehetett látni” – idézte fel, hozzátéve, egy fiatal házaspár a pici gyerekét is a pápa kezébe adta, hogy áldja meg. Ferenc pápa talán maga is úgy érezte, hogy túl rövidre sikerült a budapesti látogatás, és hogy „szeretnénk mi is, ha kicsit többet lehetne köztünk”.

Azt hiszem – jegyezte meg a bíboros –, hogy Ferenc pápa magyarországi útjával áldozatot vállal, de mindenképpen jönni akar, hogy lelkipásztorként meglátogassa a magyar katolikus közösséget és a magyar népet.

Azt is mondta, az emberek minden pápalátogatáson érzik, hogy a pápa egészen sajátos módon képviseli Krisztust, ahogy ezt történelmileg szokták mondani, ő „Krisztus helytartója”. Úgy fogalmazott: ez érződik a tömegen, szemmel láthatóan „Krisztus az, akire igazán szüksége van az emberiségnek”.

Szent István-bazilikába is ellátogat Róma püspöke

Azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa április 28-án, látogatása első napján a Szent István-bazilikában, a Szent Jobb előtt találkozik a papsággal, a szerzetesekkel, Erdő Péter felidézte: amikor Szent István halála előtt felajánlotta országát Szűz Máriának, reménytelen helyzetben volt Magyarország. 

„A Szent István-i gondolat az volt, hogy nem vagyunk egyedül. Nincs egyedül az egyes ember, nincsenek egyedül a népek, és nincs egyedül az emberiség. Istennek terve van velünk, és ez a terv egy olyan szerető és bölcs Istentől származik, akiben nyugodtan megbízhatunk” – idézte a bíborost az MTI.

Hozzátette: emellett a magyar egyházzal való találkozás mögött „ott a történelem is”, a magyar papság mögött olyan évtizedek vannak, amikor sok pap, szerzetes megjárta a börtönt is, és amikor a hitgyakorlás több eleme tiltott volt.

Az utóbbi harminc évnek is megvannak a nehézségei – mondta, példaként említve az elvilágiasodást, a fogyasztói társadalom jelenségeit. Ez tehát egy kettős folyamat – mondta, reményét fejezve ki, hogy Ferenc pápa látogatása bátorítást ad a papságnak is az újrakezdéshez, a jó kezdeményezésekhez.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a legfontosabb eseményekről az Index is beszámol.

Rovatok