Index Vakbarát Hírportál

Videófelvétellel és blokkolóórával ellenőrizné az orvosokat Pintér Sándor

2023. április 21., péntek 07:47

Új beléptetőrendszert vezetnek be valamennyi állami kórházban. Az egészségügyi dolgozóknak a be- és kilépéskor egy blokkolóórán kell lehúzniuk a mágneskártyájukat, erről pedig videófelvételt is készítenek, hogy ne történjenek visszaélések. Lengyel László helyettes államtitkár beszédét nem fogadta kitörő örömmel a Magyar Kórházszövetség konferenciájának hallgatósága.

Év végéig valamennyi állami kórházban – Pintér Sándor belügyminiszter utasítására – új beléptetőrendszert vezetnek be. Az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat. Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni – derült ki Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának előadásából a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján, amelyről a Népszava számolt be.

Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának. Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát

– idézi a lap a változtatásokra adott magyarázatot.

A helyettes államtitkár számításai szerint az átlagos, havi egymillió és egymillió-hétszázhétezer közötti bérrel szemben a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban gyógyítóra évente 89, azaz havonta alig valamivel több mint 7, a legjobb, közepes városi kórházban dolgozóra évi 192, azaz havonta 16 eset jut átlagosan.

Lengyel László beszédét nem fogadta kitörő örömmel az orvosokból és intézményvezetőkből álló hallgatóság, gyakran volt hallható morgolódás a részükről.

Rovatok