Index Vakbarát Hírportál

Tömegverekedés volt az egyik budapesti plázában

2023. április 21., péntek 13:41

Két társaság esett egymásnak péntek délelőtt a IX. kerületi Lurdy Házban. A 24.hu értesülései szerint a helyszínre érkezve több főt is elfogtak a rendőrök, akik nagy erőkkel érkeztek ki a helyszínre.

Az ügyben kerestük a BRFK-t, akik az alábbi tájékoztatást küldték lapunknak:

Megkeresésére arról tájékoztatjuk, hogy 2023. április 21-én 8 óra 40 perc körül bejelentés érkezett arról, hogy egy IX kerületi bevásárlóközpontban többen összeverekedtek. A helyszínre több járőr és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói érkeztek, akik három feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogtak. Egy embert a mentők fejsérülés miatt kórházba vittek, két társát a rendőrök a kerületi kapitányságra állították elő. Elszámoltatásuk folyamatban van. A többi verekedőt jelenleg is keresi a rendőrök.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást.

Rovatok