Mint kiderült, már a halált okozó rizses ragu előtt is darabos étellel etették Krisztiánt az örökbe fogadó anya tájékoztatása ellenére. Sőt lehet, hogy a kórház nem is szólt volna az anyának a fia haláláról, ha az nem telefonál oda.
Mint korábban beszámoltunk róla, a tolnai kórházban azért fulladt meg egy nyelési elégtelenségben és esetleges garatreflex-gyengeségben szenvedő 23 éves férfi, mert az ápoló – az orvos jóváhagyásával – darabos étellel etette meg, amitől megfulladt. A tragédia annak ellenére következett be, hogy a sértett nevelőanyja korábban tájékoztatta a kórházat, hogy ha nem pépes ételt adnak neki, akkor megfulladhat.
A fiatal férfi nevelőanyja, Kiss Istvánné az RTL-nek most beszámolt a szomorú eset részleteiről. Mint elmondta, a Down-szindrómás Krisztiánhoz 2020. október 24-én – a koronavírus-járvány elején – azért hívta ki a mentőket, mert elkezdte szabálytalanul, hörögve venni a levegőt.
Elmondása szerint a fiút bevitték a kórházba, ahol benn is tartották megfigyelésre, mert fennállt az esélye, hogy elkapta a koronavírust. Másnap reggel Kiss Istvánné felhívta a kórházat, és megtudta, hogy Krisztián kiflit reggelizett
annak ellenére, hogy az ápolókat korábban már tájékoztatták róla, hogy csak pépes ételt ehet.
Az asszony elmondása szerint ezután órákon keresztül próbálta elérni a Covid-osztályt, mire sikerült beszélnie a főorvos asszonnyal, aki elmondta neki, hogy Krisztiánt fertőzésveszély miatt bezárták a kórterembe. Kiss Istvánné ekkor újra hangsúlyozta, hogy ha a fiú darabos ételt eszik, akkor fulladozni kezdhet, ezért nagyon fontos, hogy kizárólag pépes ételt kapjon.
Este 6-kor telefonált legközelebb, hogy érdeklődjön nevelt fia állapotáról. A nővér ekkor még nem mondott neki semmit, csak jelezte, hogy a főorvos asszony beszélni szeretne vele, és elkérte a telefonszámát.
Krisztián nevelőanyja azt hitte, biztos azért akar vele beszélni, mert megvan a PCR-teszt eredménye, és mehetnek a fiúért. Hamarosan érkezett is a főorvosnő hívása, és Kiss Istvánné
csak ekkor tudta meg, hogy a fia halott.
Azt még akkor sem mondták el neki, hogy miért halt meg Krisztián, mivel a főorvos asszony csak annyit közölt, hogy másnap menjen be a kórházba, és akkor mindent elmondanak neki.
Ha nem hívom a kórházat, meg se tudom?
– tette fel a kérdést a gyászoló nevelőanya, akinek esélye sem volt bemenni a fia halála előtt a kórházba a látogatási tilalom miatt, és mert a fiú gondnokságba vétele még folyamatban volt.
Kiss Istvánné végül azt mondta: legalább azt a gesztust megtehették volna, hogy a főorvosnő a nővérrel együtt tisztességesen tájékoztatja a tragédiáról.