Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az önkormányzat a hódmezővásárhelyi patkányinvázióról

2023. április 24., hétfő 14:24

Az önkormányzat április 20-án kapott bejelentést a Szabadság téri patkányhelyzetről, és azonnali hatállyal meg is rendelték az irtást, amit a vállalkozó azóta meg is kezdett – fogalmazott Csirák Dalma, a hódmezővásárhelyi önkormányzat médiareferense.

Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri játszótéren és környékén nagyon elszaporodtak a patkányok – ahogy arról már beszámoltunk. Az invázióról videófelvétel is született. Látható, hogy a házak közelében, a földben lévő üregekbe ki- és bejárnak a nagy testű rágcsálók.

Már a lakók is arra panaszkodnak, hogy hiába jelentik be rendszeresen a patkányokat, az önkormányzat nem csinál semmit. 

Ugyanakkor az önkormányzat szerint a kártevőirtást a lakóknak kellene fizetni – állítják a lakók.

Volt már patkányirtás

Csirák Dalma, az önkormányzat médiareferense az rtl.hu megkeresésére elmondta, az önkormányzat megbízásából háromhavonta végeznek rágcsálóirtást. Elmondása szerint legutóbb márciusban volt irtás, és csak eseti szerződéssel lehet megoldani a külön irtást.

Az önkormányzat április 20-án kapott bejelentést a Szabadság téri patkányhelyzetről, és azonnali hatállyal meg is rendelték az irtást, amit a vállalkozó azóta meg is kezdett

– összegezte Csirák Dalma, aki szerint régi problémáról van szó, amit nehezít, hogy sokan kóbor macskákat etetnek, a nekik kirakott élelem vonzza a rágcsálókat. A szakemberek arról értesítették az önkormányzatot, hogy a patkányjáratok leginkább a szennyvízvezetékek, ülepítőaknák környékén vannak, ezért értesítették az Alföldvíz Zrt.-t is, hogy Makón és Hódmezővásárhelyen is összehangolt akcióban léphessenek fel az elszaporodott patkányok ellen.

Rovatok