Index Vakbarát Hírportál

13 vármegyére kiadták a figyelmeztetést szükség lehet az esernyőre kedden

2023. április 25., kedd 05:59

Kedden is marad az esős, borongós idő, napközben 12 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat 13 vármegyére adott ki figyelmeztetést zivatar, valamint nagy mennyiségű csapadék miatt.

Kedd reggel nyugaton napos, a Dunától keletre esős, borongós időre készülhetünk. Délután keleten is egyre több helyen szakadozik fel a felhőzet, de a legkeletibb részeken szinte egész nap kitart az eső. A napos-gomolyfelhős időben elszórtan záporok, futó záporok, néhol zivatarok előfordulhatnak. Az északnyugati szél többfelé megerősödik.

Hajnalban 7–13 fok, napközben 12–20 fok várható, a borongósabb északkeleti tájakon maradhat hűvösebb az idő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, citromsárga figyelmeztető jelzést adott ki 11 vármegyére zivatar, két vármegyére pedig eső miatt. Szélerősödésre, villámlásra és jégesőre lehet számítani Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, valamint Zala vármegyében.

Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat, de lokálisan 30 millimétert meghaladó mennyiség is összegyűlhet.

Továbbra is hidegfronti hatás várható

Az Időkép beszámolója szerint kedden is hidegfronti hatás várható. A frontérzékenyek görcsös fejfájásra, izom- és hasi görcsökre panaszkodhatnak, valamint vérnyomás-ingadozás és keringési problémák is előfordulhatnak.

A szeles időben fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. Alacsony lesz a hő- és komfortérzetünk, a felhős idő lehangoltságot, kedvtelenséget okozhat. Nő a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok