Nagyobb értékre folytatólagosan elkövetett lopással vádolták meg egy pécsi gimnázium fenntartójának ügyvezetőjét és alkalmazottját, mert az iskolából laptopokat loptak és adtak el, a pénzen pedig megosztoztak – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A vádirat szerint a Pécsi Járási Ügyészség egy harmadik, a bűncselekményből származó laptopokat megvásárló férfit is megvádolt, aki ellen pénzmosás miatt folyik eljárás.
A lopásban részt vevő, a gimnáziumban dolgozó vádlottak egyike az intézményt fenntartó és működtető nonprofit társaság ügyvezetője, a másik az alkalmazottja volt. Tavaly áprilisban megbeszélték, hogy az iskola rendszergazdai szobájában elhelyezett laptopok közül többet elvisznek, majd azokat értékesítik.
Az ügyvezető magához vette az egyik korábbi rendszergazda leadott kulcsait, majd társával kinyitották a helyiséget, és onnan négy laptopot vettek magukhoz. Az alkalmazott ismerősének ajánlotta megvételre az eszközöket, aki – bár tudta, hogy azok lopottak – megvásárolta azokat, darabjukat 50-200 ezer forintért, az összegen pedig az ügyvezető és az alkalmazott osztozott.
Az alkalmazott később még két laptopot vitt el, az egyiket 50 ezer forintért a korábbi vevőnek adta el, a másikat pedig elajándékozta. A vételáron a két vádlott ismét megosztozott.
A laptopok értéke egyenként 150 ezer forint volt, a lopással okozott kár összesen 900 ezer forintot tett ki – olvasható a vádhatóság közleményében.