Index Vakbarát Hírportál

Hamis euróval vett bitcoint egy szerb férfi Budapesten

2023. április 27., csütörtök 16:13

A Fővárosi Főügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves szerb férfi ellen, aki társával együtt egy Budapesten lebonyolított bitcoinügyletben nagy összegű hamis eurót hozott forgalomba.

A vádirat szerint a vádlott társával, valamint egy harmadik, jelenleg ismeretlen bűntársukkal 2020 februárjában elhatározta, hogy a nagy mennyiségben, 100 eurós címletekben megszerzett hamis bankjegyekért bitcoint vásárol – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy harmadik bűntársuk álnevet használva, izraeli üzletemberként bemutatkozva kriptovaluta-kereskedelemben érintett, Budapesten élő vietnámiakkal vette fel a kapcsolatot, és megegyezett velük, hogy 520 000 euróért cserébe 50 bitcoint vásárol tőlük, valamint közölte, hogy képviseletében már két társa fog eljárni.

Az ugyancsak álnevet használó vádlott és társa 2020. február 20-án és 21-én különböző budapesti szállodákban találkozott a vietnámi bitcoinértékesítőkkel, majd az ügyletet végül az utóbbi napon, az egyik szálloda tárgyalótermében bonyolították le.

A találkozóra a vietnámiak a hamis bankjegyek szűrésére is alkalmas pénzszámoló gépet is magukkal vittek, amivel át is számolták a nekik átadott 520 ezer eurót. Ezt követően azonban a vádlott és társa a kötegelt pénz táskákba helyezésekor a másik fél figyelmetlenségét kihasználva az előre bemutatott valódi pénzt – pár valódi bankjegy kivételével – hamisra cserélte.

A pénz átadását követően az ügyletben eljáró vietnámiak intézkedtek az 50 bitcoin átutalása felől, majd miután ez teljesült, a felek távoztak a helyszínről. A vádlott és társa az ügylet során a hamis pénz átadásával 4613 darab 100 euró címletű hamis pénzt hozott forgalomba több mint 155 millió forintnak megfelelő névleges összértékben. Az elkövetők által forgalomba hozott bankjegyek gyenge minőségű hamisítványok voltak.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő külföldi férfit különösen nagy értékű pénzre elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolja, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő határozott idejű kiutasítást indítványoz a vádiratban. Társával szemben külön büntetőeljárás folyik – áll az ügyészségi közleményben.

Rovatok