Index Vakbarát Hírportál

Emiatt menthették fel a Magyar Honvédség parancsnokát

2023. április 27., csütörtök 15:29

Különutas elképzelései és belső konfliktusok vezethettek a Magyar Honvédség parancsnokának felmentéséhez. Ruszin-Szendi Romulusz azonnali hatályú távozását csütörtök délelőtt jelentette be a tárca, amely az okokról egyelőre hallgat.

Mint megírtuk, csütörtökön azonnali hatállyal felmentették a Magyar Honvédség parancsnokát.

A Napi.hu értesülései szerint Ruszin-Szendi Romulusz felmentése mögött az húzódik meg, hogy a volt vezérkari főnök nem tudott kellően alkalmazkodni és eleget tenni Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédelem megújítása és újraszervezése érdekében tett elvárásainak. A lap úgy tudja, hogy Ruszin-Szendi Romulusz különutas elképzelései nem működtek a szervezeten belül kellő hatékonysággal, vagy egyáltalán nem valósultak meg.

A felmentésről a Honvédelmi Minisztérium csütörtök délelőtt adott ki a közleményt, abban azonban nem részletezték a döntés okait, csupán azt írták, hogy az intézkedés Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslatára történt, az erről szóló határozat pedig már a Magyar Közlönyben is megjelent.

A feladat ellátására a honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.

Magyarázatot követel az MSZP

Azonnal adjon magyarázatot a kormány a honvédségben zajló ámokfutásra!

– követeli az MSZP közleményben. 

Mint írták: a döntéshozók hónapok óta indoklás nélkül végeznek tömeges elbocsátásokat a honvédségben, logikátlanul küldik el az évtizedes tapasztalattal rendelkező vezetőket. 

„A kormány láthatólag teljesen meggondolatlanul hozza meg a súlyosabbnál súlyosabb döntéseit. Ma a semmiből érkezett a bejelentés, hogy felmentik beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét, helyére pedig azt a Böröndi Gábort szeretnék kinevezni, akit két éve sincs, hogy kirúgtak. Ez is azt mutatja, hogy a személycserék hátterében semmilyen szakmai megfontolás nincs – jelentette ki az ellenzéki párt.

Rovatok