Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek

2023. április 27., csütörtök 19:14

Az államfő Ferenc pápa látogatására hivatkozva adott kegyelmet a Hunnia-perben elítélteknek.

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek. A döntést a Sándor-palota azzal magyarázta, hogy a pápalátogatás különleges alkalom, és az államfő élni kíván kegyelmezési jogkörével.

A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet

− olvasható a Sándor-palota közleményében.

A Hunnia-per résztvevői az 2007–2009-es időszakban követtek el Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és a politikusok otthonánál.

Célpont volt például a Gyurcsány-kormány titokminisztere, Szilvásy György vidéki háza, Hiller István egykori szocialista oktatási miniszter és Kóka János SZDSZ-frakcióvezető ingatlana. Felgyújtottak egy Vörös Csepel nevű szórakozóhelyet, a Broadway Jegyiroda kirakatát és két melegbárt is. A vádpontok között szerepelt még egy székesfehérvári bankautomata felrobbantása is pénzszerzési céllal.

A magát Magyarok Nyilainak nevező csoport akcióiban nem sérült meg senki, kivéve egy esetet, Csintalan Sándor megverését – emiatt a súlyos testi sértés is a vádpontok közé került. Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét 2007 decemberében az otthonánál, egy teremgarázsban négy álarcos verte véresre vascsövekkel.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Novák Katalin döntését megelőzően az évek óta húzódó perben újabb tárgyalást tartottak a Fővárosi Ítélőtáblán, ahol több elkövető büntetését csökkentették.

Budaházy György köszönetet mondott Novák Katalinnak

A jelenleg a váci börtönben büntetését töltő Budaházy György reagált a köztársasági elnök kegyelmének hírére. 

Nagyon köszönöm elnök asszonynak, hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk. A köszönet jár a Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjainak, minden közéleti szereplőnek, mindenkinek, aki kiállt mellettünk, minden magyarnak, akik bármit is tettek értünk, támogatást adtak, imádkoztak, aláírták a szabadulásunkért indított petíciót. E nélkül nem sikerült volna

− mondta a Pesti Srácoknak Budaházy. 

(Borítókép: A terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György a Fővárosi Törvényszéken 2019. február 14-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok