Index Vakbarát Hírportál

Alkotmánybíróság elé viszik az ellenzéki pártok a státustörvényt

2023. április 27., csütörtök 13:20

Az ellenzéki pártok közösen támadják meg a pedagógusok elleni „bosszútörvényt” az Alkotmánybíróságon – jelentette be a Demokratikus Koalíció (DK) az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A párt tájékoztatásában kiemelte: a pedagógus-szakszervezetek az ellenzéki parlamenti képviselők segítségét kérték, hogy előzetes normakontrollal támadják meg az Alkotmánybíróságon a tiltakozó tanárok elleni „bosszútörvényt”.

„A Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója kiáll a pedagógus szakszervezetek mellett és támogatja az ellenzéki pártok közös beadványát” – olvasható a közleményben, melyben kitértek arra is, hogy álláspontjuk szerint Orbán Viktor miniszterelnök azért akar bosszút állni a pedagógusokon, mert „polgári engedetlenséggel és sztrájkkal próbáltak maguknak méltányos bért kiharcolni”.

Mint ismert, a státustörvény-tervezetet március elején tette közzé a kormány, azóta folyamatosak a tiltakozások. Az új jogállás alaposan átírná a köznevelésben dolgozók munkajogi helyzetét, valamint a szakszervezetek és az oktatási intézmények működését. A részletekről itt írtunk bővebben.

Ahogy arról szintén beszámoltunk, hétfő reggel a státustörvény miatt sztrájkoltak a tanárok a hazai iskolákban, a változást akarók pedig délutánra tüntetést is hirdettek a fővárosba.

A tömeg először a Belügyminisztériumhoz vonult, ahol leginkább azt skandálták: „Pintér, gyere ki!” Ezt követően a résztvevők spontán elindultak a Karmelita kolostorhoz, ahol már tartott a Momentum legújabb kordonbontása. Az esemény végül dulakodásba torkollott, a rendőrség könnygázt is bevetett.

Rovatok