Index Vakbarát Hírportál

Hétfőtől azok is jól járhatnak, akiknek eddig kevesebb jutott a közösből

2023. április 27., csütörtök 08:54

Hamarosan a gyakorlatban is elstartol a kormány vármegye- és országbérlet-koncepciója, amely Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint elsősorban a vidéki embereknek kedvez.

A jegypénztáraknál már péntektől elérhető az új vármegye- és országbérlet, ám azok csak május 1-jétől lesznek érvényesek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy az új lehetőség nemcsak olcsóbbá és egyszerűbbé teszi a közösségi közlekedést, de igaz­ságosabbá is.

Kijelentését azzal indokolta, hogy a kormány az elmúlt években nem emelte a tarifákat, a támogatásból azonban nem egyenlő mértékben részesültek a fővárosiak és a vidékiek, utóbbiaknak „kevesebb jutott a közösből”.

A politikus példaként említette, hogy míg egy Szeged–Hódmezővásárhely-bérlet 24 500 forintba, egy Cegléd–Budapest pedig 57 100 forintba került havonta, addig Budapesten akár tízezer forintnál is kevesebbért használhattuk a főváros teljes közösségi közlekedési rendszerét.

Ezentúl a vidéki ingázók is 9450 forintért, vagyis egy vármegyebérlet áráért utazhatnak, ráadásul már nem csupán az otthonuk és a munkahelyük között, hanem bárhol a megyében.

„Nem is beszélve a diákok 90 százalékos támogatású bérletéről, amely szinte jelképes összegbe, mindössze 945 forintba kerül majd havonta” – tette hozzá Lázár János, aki úgy véli, hogy a miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentett intézkedés egy átlagos háztartásban akár havi több tízezer forintos megtakarítást is jelenthet.

Rovatok