A most elfogott három személlyel együtt az ügycsoportnak már 16 orvos gyanúsítottja van.
A hajdú-bihari nyomozócsoport egy békéscsabai cég ügyében vizsgálódik. A bizonyítékok szerint a kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva 2018 és 2022 között folyamatosan működtetett egy hierarchikus bűnszervezetet, melynek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.
Ortopéd orvosok voltak azok, akik a páciensek egészségi állapotától függetlenül vényekre felírtak különböző gyógyászati termékeket, amiket aztán a cég nem megfelelő minőségben gyártott le. Ez a kft. összesen több mint 1 milliárd 250 millió forintot igényelt így vissza jogosulatlanul a NEAK-tól.
Ehhez a körhöz tartozott az a kecskeméti orvos is, akit a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói most fogtak el, és akinek közreműködésével a fenti cég legalább közel 150 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogtalanul. Ugyanaznap fogták el, mint a cég egyik ügyintézőjét, egy szolnoki nőt, írja közleményében a Készenléti Rendőrség.
A nyomozók mind a kettőjüknél kutatást hajtottak végre, és minden releváns dokumentumot, eszközt, adathordozót lefoglaltak.
A KR NNI nyomozói egy tolnai ortopéd orvost fogtak el. Azzal gyanúsítják, hogy egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó szegedi cég megbízásából a tavalyi évben három hónap alatt összesen 73 személynek írt fel jogosulatlanul olyan vényeket, amelyek gyógycipő vagy gerincortézis kiváltására szolgáltak.
Hozzáteszik, hogy a cipős akták hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott három személlyel együtt az ügycsoportnak mára 40 gyanúsítottja van: 16 orvos, 13 cégvezető és 11 alkalmazott. Jelenleg hárman vannak bűnügyi őrizetben, tizennégyen letartóztatásban, kilencen bűnügyi felügyelet alatt, míg tizennégyen szabadlábon.