Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa a kezébe vett egy kisbabát, megpuszilta, majd beszédet mondott a Rózsák terén

2023. április 29., szombat 10:25

Ferenc pápa budapesti látogatásának második napja egy magánlátogatás után a Rózsák terén, az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban folytatódott.

Ferenc pápa budapesti látogatásának második napján az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a Rózsák terén mondott beszédet, ahol szegényekkel és menekültekkel is találkozott. Ferenc pápa a templomba érkezve kezébe vett egy kisbabát, akit meg is puszilt.

Örülök, hogy közöttetek lehetek. Köszönöm Antal püspök úr köszöntő szavait, köszönöm, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a magyar egyház a szegényekért és a szegényekkel végez – kezdte beszédét Ferenc pápa.

A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek. Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya, és ne váljon áldozatává egyfajta lelki egoizmusnak, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját, belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki

– fogalmazott a katolikus egyházfő, hozzátéve: az igazi hit az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, és kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel, képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. Szent Pált idézve elmondta, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs, és semmik vagyunk.

A tevékeny szeretet nyelve. Ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt ez a nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, amelynek talapzatán látható, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját.

Szent Erzsébetről hangsúlyozta, az udvari élet jólétében, kiváltságos környezetben nőtt fel, de megérintve a Krisztussal való találkozástól, elutasította a világ gazdagságait és hiúságait, arra érzett vágyat, hogy a rászorulókról gondoskodjon. Jövedelmét, életét is a legutolsók és a betegek szolgálatára áldozta.

Köszönetet mondott a magyar egyháznak

Ferenc pápa hangsúlyozta, olyan egyházra van szükség, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, egy olyan egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még azok is, akik nem hisznek. Az egyházfő újra köszönetet mondott a magyar egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségéért, „létrehoztatok egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad”.

Azt is megköszönte, hogy sok menekültet fogadtak be Ukrajnából. Meghatódva hallgatta Oleg és családja vallomását, az utazásukat egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól. Az emlékezés egy régi utazással kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben Magyarországon évekkel ezelőtt részesült, ez bátorította arra, hogy családjával együtt elinduljon ide.

A szeretet emléke, amelyben részesültünk, feléleszti a reményt és az élet új útjaira ösztönöz. Az ember még a fájdalomban és a szenvedésben is bátorságra talál a továbblépéshez, ha megkapta a szeretet balzsamát: ez az az erő, amely segít elhinnünk, hogy nincs minden veszve, és létezhet egy más jövő.

A szeretet, amelyet Jézus nekünk ajándékoz, és amelynek megélésére hív minket, folytatta Ferenc pápa, hozzájárul ahhoz, hogy kiirtsuk a közöny és önzés gonoszságait, valamint feléleszti a reményét egy új, igazságosabb, testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát.

A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel, Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani, ez olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat – mutatott rá Ferenc pápa, rögzítve, hogy nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell.

Ferenc pápa ezután az Istenszülő oltalma-templomban, a görögkatolikus közösségnél tett látogatást.

A pápalátogatással kapcsolatos cikkeinket ide kattintva találja.

(Borítókép: Ferenc pápa. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok