A szakértő szerint tízmillió farkasszakértő országa lettünk. Nagyon keveset tudunk a csúcsragadozóinkról, azt sem mindig jól. A kézzel nevelt vadállatok időzített bombák. A hibrid vadak már köztünk vannak. Helyszíni riport az ország harmadik leglátogatottabb állatkertjéből.
Otisz hatalmas húsdarabot visz a szájában. Látszólag kényelmesen üget, bár annyira lassan, hogy inkább poroszkál. Nyugalma lászólagos, időnként járás közben hátrasandít. A kerítés sarka felé óvakodik. Farkát behúzza a lába közé, ez a feltétlen megadás jele. Otisz gyönyörű példánya az európai szürke farkasoknak. A falkában egyike az omega-farkasoknak. Ők kullognak a ranglista végén, minden más falkatag rajta töltheti ki a dühét, ha őt egy rangban feljebb álló rendre utasította.
Otisz jelenleg még biztonságban van, eltűrik a falkában, szemben Ofanával, aki külön kifutóban pihen. Még mindig nem érti, miért űzték ki maguk közül a többiek. A kerítéshez támasztja a hátát, a nagy kifutó dominánsabb farkasai időnként odamennek hozzá, a kerítésen keresztül bökdösik a lábukkal. Ofanát már nem lehet visszaengedni a falkába. Valószínűleg a többiek megölnék és megennék. Emberi szemmel barbárságnak tűnhetnek a farkasok falkatörvényei, a vadvilágban azonban minden a túlélést szolgálja, aki nincs hasznára a közösségnek, hátráltatja a többieket, annak nincs helye a csapatban. Még akkor sem, ha egy korábbi falkavezérről van szó.
Otisznak és Ofanának természetesen nem ez a neve. Nincs nevük. Farkasok. Olyanok, mint a többiek, a fajtajelleg egyértelmű, mégis különböznek. Méretben, habitusban. Önálló egyéniségek. Keresik a helyüket. Túl akarnak élni. Még akkor is, ha olyan szabályozott környezetben vannak, ahol most látjuk őket a Veresegyházi Medveotthonban.
A veresegyházi állatkertnek két hatalmas hátránya van a budapestihez és a nyíregyházihoz képest. A fővárosi szinte a központban van, ezért bármennyire is tűnik betondzsungelnek, a látogatók előbb-utóbb csak beköszönnek. A nyíregyházi pedig amellett, hogy gyönyörű környezetben van, a környék is mágnesként vonzza a turistákat.
A veresegyházi állatkert pedig úgy lett az, ami, hogy nem is akart azzá válni. Medveotthonnak indult, aztán valahogy jöttek a farkasok, utána az őzek, a szarvasok, a muflonok, a juhok, az ölyvek, a baglyok, az oroszlánok, és mire észbe kaptak, hipp-hopp, már állatkertként tartják őket nyilván.
Ott a város szélén termelik a szép profitot a településnek úgy, hogy aki oda akar menni, az csak és kizárólag az ottani produktumért látogat el Veresegyházra, mert – kéz a szívre – túl sok egyéb látnivaló jelenleg a környéken még nincs. Ennek ellenére vagy éppen ezért jelenleg a Veresegyházi Medveotthon Magyarország harmadik leglátogatottabb állatkertje.
Mindezt Horváth László főállatgondozótól tudjuk. A pandémia előtt évi 270 ezer látogatót tudhattak magukénak. Az elmúlt év elmaradt ettől, de a látogatók kezdenek visszaszokni. Egy jó is és kicsit rossz is. Jó, mert viszik a hírüket, hiszen gond nélkül egy egész napot el tudnak tölteni az egyre bővülő állatkertben a családok. Jó, mert a látványetetéseken, a madárbemutatókon, a farkasok életét bemutató Predátor-programban rengeteget tanulhatnak a kilátogatók a vadjainkról. Jó, mert a látogatók rentábilis működtetést biztosítanak az állatkertnek.
A pici üröm az örömben a stressz, amit az állatok, különösen a farkasok az emberek közelében megélnek. Az első igazi tavaszi hétvégén elözönlötték az állatkertet a látogatók. Három-négyezer ember számukra szinte feldolgozhatatlan. A farkas nem szokott az emberhez. Nem is dolga. Kerüli a társaságunkat, amennyire csak lehet.
Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. Közel féléves munkával a kijelölt terület a medvék fogadására alkalmassá vált, így 1998-ban áttelepítették Gödöllőről az addig rossz körülmények között élő állatokat.
A terület kialakításánál fontos szempont volt, hogy a látogatók az állatokat teljesen biztonságosan, testközelből, azok zavarása nélkül láthassák. A medveotthonban élő állatok fajtája és egyedszáma folyamatosan változik, hiszen az ország minden részéről érkeznek ide példányok. Magántartásból, más állatkertekből és külföldről is kap a medveotthon állatokat. Az intézmény 2009 őszén kapta meg az állatkert minősítést.
2000 nyarán a medveotthon farkasok befogadására is alkalmas kifutóval bővült, mára 29 farkas lakja. A három kialakult farkasfalkának egy 120 négyzetméteres, két méter mély mesterséges tó és közel másfél hektáros erdős terület biztosítja a természetes élőhelyükhöz hasonló körülményeket.
A farkasok jelenleg három csoportban élnek: a szelíd farkasok külön kerítve, a nyugodtabb példányok a medvék területén, azokkal együtt, a nagy falka pedig egy erdős területen, külön. 2015 elején egy új farkaskifutó épült, a macilift után, az erdőszélen. 2010-ben mosómedvék és ormányos medvék költöztek egy új kifutóba.
A védőrendszerrel körbekerített területen a medvék számára tizenkét szűk bejáratú, de öblös barlang, valamint két, egyenként 160 négyzetméteres tó készült, ami az ivóvizüket és a játék lehetőségét is biztosítja számukra. A macik kifutójához tartozó erdős terület pedig a fára mászás, a rejtőzködés és a hűsölés örömét nyújtja.
Az állatkert folyamatos fejlesztéséért 2004-ben létrejött egy alapítvány is, amely azon dolgozik, hogy a medveotthon karbantartása, fejlesztése folyamatos lehessen.
Szilágyi István kezdetben aktívan munkálkodott az állatkert létrejöttében, majd másfelé sodorta az élet. Valódi farkasember, eddig több mint húsz csúcsragadozót nevelt fel. Pontosan tudja, hol a helye egy falkában.
Hétvégente ő üzemelteti a Predátor-programot. Beül kedvenc ordasai közé, és mesél, mesél, mesél. Nem szépít semmin, nincs is értelme.
Tízmillió farkasszakértő országa lettünk, amióta a svájci farkast Hidasnémetinél meglőtték. Csak fogom a fejem, néhányan mennyi butaságot hordanak össze ezekről az állatokról. Sajnos nagyon keveset tudunk a farkasokról, és néhányan azt a keveset is rosszul tudják
– mondja Szilágyi István, mielőtt belép a kifutóba.
Felsőjének mindkét oldalzsebe tele száraz táppal. A három farkas lelkesen ügetve ugrik fel mellé a platóra, ahol Szilágyi István helyet foglal. Hízelkedve hozzádörgölőznek, de ne legyen illúziónk, ez nem a gazdinak szól, hanem a tápnak. Amelyikük türelmesebb, az kézből kapja a kaját, aki nem, az bedugja a fejét a táptól duzzadó zsebbe. Amint az elemózsia elfogy, az érdeklődés megszűnik, ki-ki megy vissza a nemrég ásott gödrébe. Meleg van, a bundát hűteni kell. Lehetőleg hasról, ott vékonyabb a szőrréteg.
Szilágyi István pedig kifogyhatatlan a történetekből. Edukatív jelleggel sorakoznak a sztorik. A falkalét szenzációs felépítmény, a hierarchia erős, a falka léte a tét, minden attól függ, a tagok milyen mértékben veszik ki ebből a részüket. Mellébeszélésnek nincs helye, aki gyenge vagy beteg, annak mennie kell. Jobb esetben csak a falkából tanácsolják el a visszahúzó erőket, ha elfajul a helyzet, akkor a feleslegessé vált taggal végeznek, és gyakran meg is eszik.
Ugyanez a helyzet a más falkákból a területre tévedőkkel. A farkasok a kölykök között is szelektálnak. Az új alom nevelésekor van egy védett kor, amikor a kölykök érinthetetlenek, de a kamaszodó társak közül kiválogatják az életképteleneket, és elpusztítják őket. Nincs helye a kockázatnak, a túlélés mindenekfelett áll.
Szóba kerül az is, a farkas és a német juhász felépítése, vázszerkezete tökéletesen megegyezik, a rokonság elvitathatatlan.
A különbségek mind-mind a túlélést szolgálják. A farkas bundájának és szájának nincs szaga. Ráadásul a farkasnak nagyobb a szájszöge, nagyobb a koponyájának az a területe, ahol a rágóizmok megtapadnak. A farkas a kutyákkal ellentétben nem harap, hanem tép. Négyzetcentiméterenként 1500 kilogramm erővel. Ráadásul amit megragad, azt nem ereszti el.
Tökéletes predátor. Sebészi pontossággal tudja, hol vannak azok az inak, ahol le tudja szakítani az áldozata végtagjait
– mondja Szilágyi István.
A legnagyobb baj – és ebben Horváth László és Szilágyi István is tökéletesen egyetért –, hogy az emberek szeretik az állatokat humanoid tulajdonságokkal ellátni.
Ráadásul gyerekkorunkban a mesék is hamis képet festenek a vadvilágról. Az őzek szelídek, esetlenek, szeretetre és simogatásra vágynak. Nem! A medvék bumfordi arany szőrgombócok, naphosszat szelíden brummogva elsétálnak a málnásban. Nem! A róka ravaszdi. Nem! A farkas velejéig romlott, gonosz gyilkos. Nem!
Ha kicsit magunkba nézünk, többségünk ezért nem fél a macitól. Pedig ahogy Hadházi László zseniális jelenetében is kimondja:
Ez sincs meg, hogy ez egy piszkos nagy ragadozó?! Ez nem Brumimaci, akivel együtt aludtál hároméves korodig! A medvével szemben egy esélyed van, ha nem vagy ott!
Ugyanez a helyzet a farkassal, csak éppen ellenkező előjellel. A rettegett csúcsragadozó, ha csak teheti, messzire elkerüli az ember társaságát. Mondjuk, a medve sem keresi. Ezért ha zajongunk az erdőben, az mindkét állatra riasztólag hat.
Szilágyi István közben tovább mesél arról, egy farkas kézből nevelve sem válik soha háziállattá. Túl erős benne a ragadozóösztön. Horváth László ehhez annyit tesz hozzá, a kézből nevelt állatok gyakorlatilag időzített bombák, csak senki nem tudja hozzájuk az időkódot.
Ehhez képest a vadon nevelkedő állatok esetében egyszerű a képlet: a farkas nem megy az ember közelébe. Lehetőleg a medve sem. Nem ismerős állatfaj vagyunk nekik, jobb az óvatosság alapon elkerülnek minket. A kézzel nevelt állatok esetében erről szó sincs. A vadállati ösztönök megmaradnak azzal a kiegészítéssel, hogy ezek az állatok nem félnek az embertől. A megoldás is egyszerű lenne: hagyjuk a vadállatokat saját környezetükben. Ne akarjunk kontaktot, ne akarjunk nevelni, mert egy bizonyos határon túl úgysem sikerül.
A jámbornak tűnő maci a rács túloldalán szelíd tekintettel, szinte jóindulatúan bámul ránk (már ha az állat tisztában lenne ilyen emberi fogalmakkal). Viszont a medvének az anatómiájából adódóan nincs arcmimikája.
Ahogy Horváth László fogalmaz:
Ilyen szempontból a medve nem jó indikátor. Ugyanúgy néz rád, amikor azt szeretné, hogy a hasát vakargasd, mint akkor, ha meg akar támadni.
A veresegyházi csúcsragadozók hetente háromszor kapnak enni. Hétfő, szerda és péntek reggel hét az időpont. A medvék 70-80 százalékban gyümölcsöket kapnak, a farkasok természetesen csak húst.
A mackóknak összesen másfél tonna egy napi adag. Náluk nincs kajairigység, jut mindenkinek. A velük egy kifutóban lévő farkasok úgyis csak a húsra mozdulnak rá, ebből sincs galiba.
A másik irdatlan nagy kifutóban huszonkét farkas gyülekezik az etetőhely körül. Hatalmas a falka, erős mancs és állkapocs kell ennek a megfegyelmezéséhez. Először a falkavezér ehet, az alfa-nőstény, aztán, ha ő jóllakottnak érzi magát, jöhetnek a rangban következők. Nincs tolakodás, mindenki pontosan tudja a helyét.
Általában nyulat kapnak. Több nyúlteleppel is megállapodása van az állatkertnek, a vágásra nevelt állatok selejtesebbjét kapják meg, és rakják a fagyasztóba. Emellett néhány áruházlánccal is szerződést kötöttek, tőlük a lejárt szavatosságú, de még nem romlott húsokat kapják tonnaszámra. Most kacsamell és csirke a menü.
Felmerül, az omega-farkasokat talán külön is lehetne etetni. Teljesen felesleges lenne – mondja Horváth László. A rangban fölöttük állók abban a pillanatban megjelennének a másik etetőhelyen, és elennék előlük a részüket. Érdemes inkább kivárni a sort a központi etetőnél, így biztos nem marad éhen egy farkas sem.
Olyannyira, hogy még a környéken lévő hollóknak és szarkáknak is jut csipegetnivaló. Ma Veresegyház környékén található az ország legnagyobb, több száz egyedet számláló hollócsapata. A hollók – intelligens madarak lévén – felismerték, ez biztos élelemforrás, érdemes a közelben fészket rakni, amit meg is tettek.
Medveotthonnak indult a veresegyházi állatkert, amely most már pedagógiai célokat is szolgál. Horváth László szerint nagy szükség van erre, a ma felnövő gyerekek az élő állatokat alig ismerik fel. Pedig a gyerekkor az, amikor a rosszul kódolt szokásokat, beidegződéseket, félelmeket még korrigálni lehet.
Nem félni kell az állatoktól, meg kell tanulnunk velük együtt élni, mert ez lehetséges
– mondja Horváth László.
Sokáig gyönyörködünk a farkasokban, ahogy a rangsor élén állók határtalan türelemmel figyelik a falka alsó fertályában lévők mozgását. Most még emésztenek, nincs ok a fegyelmezésre, de szemüket nem kerüli el semmi.
Párosodnak a farkasok a kutyákkal a természetben? – tesszük fel a kérdést, amire Horváth László egyértelmű igennel felel. Szilágyi István annyival árnyal, a farkasok általában megölik és megeszik a kóbor kutyákat, ha találkoznak velük, de nemritkán az is előfordul, hogy párosodnak velük. Ezért Magyarországon is felbukkantak már a hibrid fajok, amelyek kutyák és farkasok is. Mindkét faj tulajdonságait, ösztöneit hordozzák magukban.
Ezek bipoláris fajok, teljesen kiszámíthatatlanok
– teszi hozzá Horváth László. Még elmondja, voltak kísérletek arra néhány országban, hogy farkasokat keresztezzenek kutyákkal, és azokat például határ menti feladatokra használjanak. Nem véletlenül maradtak abba a kísérletek.
Hagyni kell a természetet, hadd végezze a maga dolgát, nem kell abba nekünk, embereknek beavatkozni. Mindannyian csak jobban járunk így – teszi hozzá a szakember.
(Borítókép: Németh Kata / Index)