Index Vakbarát Hírportál

Fontos tárgyalásra készül Orbán Viktor Budapesten

2023. május 2., kedd 07:04

Kedden Magyarországra utazik Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa, aki Budapesten folytat fontos megbeszélést Orbán Viktor miniszterelnökkel az uniós források lehívásához szükséges reformokról. Az ATV értesülése szerint a brüsszeli diplomata Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel és Varga Judit igazságügyi miniszterrel is találkozik.

Mint arról korábban lapunk beszámolt, Johannes Hahn látogatásakor Erasmus-ügyben is meg akarja siettetni a magyar kormányt, mivel ott már világosan jelezte a bizottság, milyen lépést vár a magyar féltől, a késlekedés pedig a kutatási és cserediákprogramokat is veszélybe sodorja.

Varga Juditék igazságügyi reformcsomag-javaslatát – amely mintegy 13 milliárd euró befagyasztott uniós forrást szabadíthat fel a 21,5 milliárd eurós kohéziós alapcsomagból – kedden kezdi tárgyalni a parlament – emlékeztet az ATV.

Megszólaltak az ügyre rálátó források

Amennyiben az Európai Bizottság megadja a jóváhagyást az igazságügyi reformcsomagra, már nem lehet majd olyan politikai nyilatkozatot tenni, hogy Magyarország nem jogállam – jelentették ki az ATV-nek az ügyre rálátó kormányközeli források.

A források megjegyezték, hogy a kormány reményei szerint Johannes Hahn azért kerekedik útra, hogy demonstrálja:

az Európai Bizottság megállapodáspárti.

A brüsszeli politikus korábban úgy fogalmazott: nem érti, hogy a magyar kormány miért nem hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek a zárolt uniós támogatások felszabadításához szükségesek.

Szerinte a Brüsszelben lezajlott számtalan egyeztetés után Budapest tudja, hogy mit kell tennie, vagyis a források befagyásáért Orbán Viktor kormányát okolja a biztos.

Rovatok