Index Vakbarát Hírportál

A kijevi színház lemondta a budapesti Színházi Olimpiát, nem közösködnek terrorista ország képviselőivel

2023. május 2., kedd 16:50

A kijevi Ivan Franko Színház nem vesz részt a Budapesten megrendezett 10. Színházi Olimpián, mert orosz származású résztvevője is lesz a rendezvénynek. Vidnyánszky Attila szerint betartották korábbi ígéretüket, orosz társulat nem vesz részt a Színházi Olimpián, csak egy orosz rendező.

A kijevi Ivan Franko Színház nem kíván fellépni a Budapesten megrendezett 10. Színházi Olimpián. Az ukrán nemzeti színház társulata két darabot játszott volna az esemény keretein belül, az egyik Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című műve, a másik a Caligula lett volna.

A társulat még januárban jelezte a Színházi Olimpia szervezőinek, hogy nem kíván közösséget vállalni orosz előadókkal, és hogy minden olyan felszólítást elfogadhatatlannak tartanak, amely „politika nélküli párbeszédet” vagy „hídépítést” vár tőlük – írja a Mandiner.

A kijevi színház közösségi oldalán arról írt, hogy szeretett volna csatlakozni ehhez a nagy színházi világeseményhez, sokat dolgoztak az ukrán előadások budapesti bemutatójának előkészítésén, de nem értenek egyet a Színházi Olimpia programjában szereplő „kétes szomszédsággal” – írja a lap.

„A Ivan Franko Színház tisztában van az ukrán kultúra külföldi bemutatásának fontosságával, és folyamatosan azon dolgozik, hogy a világ minden táján nemzetközi együttműködéseket alakítson ki a kollégákkal, ugyanakkor megingathatatlan az álláspontja, miszerint nem vesz részt olyan nemzetközi eseményeken”,

amelyekre egy terrorista ország képviselőit és Oroszország agresszióját igazoló embereket hívnak meg

– írják bejegyzésükben.

Vidnyánszky Attila reagált a döntésre

„A kijevi társulat által emlegetett Rex című előadás a Nemzeti Színház produkciója, Valerij Fokin rendezte Kirill Fokin szövegéből, Valerij Fokin pedig a Nemzetközi Színházi Olimpiát szervező bizottság oszlopos tagja” – mondta a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Színház igazgatója, aki szerint 

semmi olyan új fejlemény nem volt az elmúlt hetekben, amiről az ukrán fél ne tudhatott volna akkor, amikor aláírta a szerződést.

Vidnyánszky szerint a szervezők betartották korábbi ígéretüket: nem lesz orosz társulat a színházi olimpián, mint ahogy nincs is. Társulat nem jött, csak egy orosz rendező vesz részt az eseményen.

„A márciusi sajtótájékoztatón én valóban hidakról, kapcsolatteremtésről és kommunikációról beszéltem, akkor ők valóban írtak egy levelet, hogy számukra ez elfogadhatatlan, mire én visszaválaszoltam, hogy meg kell érteniük, hogy mi így építjük fel az egész színházi olimpiát, és ebben a helyzetben sokszorosan fontosnak tartom azt, hogy kapaszkodjunk egymásba és ne engedjük el egymást, ami lerombolódik, azt mi, a kultúra emberei próbáljuk valahogy visszaépíteni, és ne szakítsunk meg minden kapcsolódási pontot. Ők azután írták alá a szerződést, hogy olvasták a válaszomat” – tette hozzá Vidnyánszky Attila.

(Borítókép: Az Ivan Franko Színház színészei Kijevben 2023. március 29-én. Fotó: Hennadii Minchenko / Ukrinform / Future Publishing / Getty Images)

Rovatok